Index Vakbarát Hírportál

Négyen meghaltak az izraeli havazás miatt

2013. december 15., vasárnap 15:37 | aznap frissítve

Még mintegy 14 ezer lakásban nem volt áram vasárnap reggel Izraelben, a Jeruzsálembe vezető utak közül csak a Tel-Avivval összekötő főutat nyitották meg, azt is csak a tömegközlekedés és a város ellátására – közölte az MTI. (A behavazott Izraelről készült képeinkért ide kattintson.)

Károk

Gőzerővel teszik járhatóvá az utakat, elszállítják a csütörtök este óta az utakon rekedt járműveket és eltakarítják a félméteres havat. Az izraeli elektromos műveknél is fokozott erőkkel dolgoznak, megpróbálják visszakapcsolni a rendszerbe a leszakadt vezetékek miatt napok óta áram nélkül maradt sok ezer otthont, Jeruzsálem jelentős részét és országszerte harminc települést.

Jeruzsálemben és a magasabban fekvő hegyvidékeken vasárnap sem volt oktatás és a munkahelyek is zárva voltak. A modern Izrael történetének legnagyobb hóvihara az első becslések szerint mintegy 120 millió sékeles (680 millió forint) kárt okozott. A bő csapadéknak azonban áldásos hatása is van: tíz centiméterrel megemelte Izrael legfőbb édesvíz-raktárának, a Kinneret-tónak (Galileai-tenger) a vízszintjét. Néhány nap alatt több csapadék hullott, mint a sokéves decemberi átlag, a rendkívüli időjárási viszonyokat sokan összefüggésbe hozzák a globális éghajlatváltozással.

A Gázai övezetben a rendkívüli csapadékmennyiség miatt felmondta a szolgálatot a csatornahálózat, számos lakónegyedet elöntött a házakba is behatoló víz, az üzemanyag hiánya miatt pedig akadozik az övezet egyetlen erőműve. Izrael gázt és szivattyúkat küldött az ott élő civilek megsegítésére, a súlyos áradások megfékezésére.

Áldozatok

Négy emberéletet is követelt az évtizedek óta nem látott hóvihar. Két férfinak csak a holtteste került elő szombat este háromnapos keresés után a Holt-tengernél. Egy hirtelen támadt vízfolyam dzsipjükkel együtt elsodorta őket, a kocsit még nem találták meg. Egy 36 éves férfi is a rendkívüli időjárás áldozata lett, ő leesett háza tetejéről, ahol egy lukat próbált befoltozni. Egy csecsemő hősugárzó okozta tűzben vesztette életét. A meteorológusok további hideghullámot jósolnak, de csapadékot már nem ígérnek.

Hét állat pusztult el az izraeli Jeruzsálem "bibliai" állatkertjében az évtizedek óta legzordabb téli időjárás következtében. Két flamingót egy vihar által kidöntött pálmafa csapott agyon, három madár és két fiatal örvös pekari pedig megfagyott a szokatlan hidegben. Az állatkert szóvivője, Szigalit Herc szerint a disznófélékkel rokon pekarik még túl kicsik voltak ahhoz, hogy átvészeljék a hideget.

A nagyobb emlősök biztonságban vannak fűtött házaikban, az állatkert mindazonáltal meghatározatlan ideig nem fogad látogatókat a nagy hó és a fogcsikorgató hideg miatt. Az 1928-ban alapított jeruzsálemi állatkertben főleg olyan állatokat tartanak, amelyekről már a Biblia is említést tesz.

Rovatok