Index Vakbarát Hírportál

Egy amerikai melegmagazin is Ferenc pápát választotta az év emberének

2013. december 17., kedd 08:16

A Time magazin mellett a kéthavonta megjelenő, Amerika egyik legnagyobb melegmagazinja, a The Advocate is az év emberének választotta Ferenc pápát. Bár voltak nála is esélyesebbek is − például Edith Windsor, akinek keresete alapján az amerikai Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a melegházasság szövetségi elfogadását tiltó házasságvédelmi törvényt − végül mégis a pápa szerepel a címlapon Az év embere felirattal.

Ferenc pápa mellet végül talán a következő mondata miatt döntöttek:

Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?

Ferenc pápa egyébként ellenzi a melegházasságot, de el tudja fogadni a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatát.

A magazin szerint akár tetszik, akár nem: nagy súlya van annak, amit a pápa mond. És Ferenc az elődeihez képest sokat változtatott a retorikáján a melegek elfogadásával kapcsolatban. Míg Ratzinger bíboros (XVI. Benedek) úgy fogalmazott, hogy a homoszexualitás az eredendő bűn, addig Ferenc pápa az azonos neműek polgári házasságát kisebbik rossznak nevezte és azt gondolja azt el kellene fogadnia az egyháznak.

Bár az Advocate szerint modern értelemben véve nem számít melegpártinak Ferenc, de így is sokkal nyitottabb és elfogadóbb, mint elődei.

Rovatok