Index Vakbarát Hírportál

Sokkal több a halálos áldozat, mint gondolták

2013. december 19., csütörtök 17:42

Az ENSZ nagyon alábecsülte a Közép-Afrikai Köztársaságban lezajlott decemberi lázadás halálos áldozatainak számát.

Az Amnesty International szerint a decemberi felkelés során meggyilkolt polgári áldozatok száma megközelíti az ezret, ez kétszer annyi, mint ami a korábbi jelentésekben szerepelt.

Az AI szerint háborús bűnöket követtek el az országban, mialatt a muszlim felkelők vezére, Michel Djotodia megszerezte az elnöki posztot. A kisebbségben lévő muszlimok az ország történetében először kerekedtek felül keresztény többségen.

A BBC tudósítása szerint a Közép-Afrikáról szóló jelentés arról számol be, hogy a vérengzések elsősorban a fővárosban, Banguiban zajlottak. A szeleka felkelők szisztematikusan fosztogattak a városban, közben gyilkolták a keresztény férfiakat, de számos nőt és gyereket is kivégeztek.

A kétnapos hadjárat válasz volt a megbuktatott keresztény kormány korábbi akciójára, amikor keresztény katonák járták a főváros egyes kerületeit muszlim harcosokra vadászva. Akkor körülbelül 60 embert öltek meg.

Az ENSZ korábbi becslései Banguiban 450, vidéken pedig 150 áldozatról szóltak.

Rovatok