Index Vakbarát Hírportál

Szabadul a Pussy Riot másik tagja is

2013. december 23., hétfő 08:27

Hétfőn elhagyhatta börtönét Marija Aljohina, a Pussy Riot orosz női sokk-punk-proteszt-banda egyik tagja – írja a Reuters. A márciusi szabadulás azért került három hónappal előrébb, mert Vlagyimir Putyin az olimpia közeledtével egy olyan törvényt hozatott a Dumával, mely a kisebb bűncselekmények miatt elítélt személyeket, kiskorúakat és a kisgyermekes anyákat kiengedi a börtönből.

Aljohina – a csütörtökön szabadult Nagyezsda Tolokonnyikovához hasonlóan – kisgyerekes anya, ezért rá is vonatkozik az új jogszabály. A nőt azonban nem túlságosan hatotta meg a lehetőség, szabadulása után ugyanis rögtön azt mondta: "Ha lett volna lehetőségem, visszautasítom a kegyelmet".

A két Pussy Riot-tagot 2012-ben a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház ikonosztáza előtt adott koncertjük után vallási gyűlölet által motivált garázdaság vádjával ítélték börtönbüntetésre. A kegyelmi hullám jegyében a punkokon kívül szabadlábra kerültek az északi-tengeri olajfúrás ellen tiltakozó Greenpeace aktivisták, sőt, tíz év börtön után Mihail Hodorkovszkij olajmágnás is.

Rovatok