A két volgográdi robbantást még nem vállalta magára, de a sajtó a csecsen hadurat, Doku Umarovot sejti a merényletek mögött. Az újabb véres akció hosszú listára kerül: a főterroristához kötik a Nyevszkij Expressz elleni 2009-es – 28 áldozattal járó – robbantást, a 39 ember életét követelő 2010-es moszkvai metrómerényleteket, valamint a 2011-es robbantás a főváros melletti domogyedovói repülőtéren, ahol harmincheten haltak meg. Legfeljebb az a kérdés, hogy a jövőre 50 éves, erdei videóüzeneteken felbukkanó, legutóbb a szocsi téli olimpia bedöntését megígérő főgonosz egyáltalán létezik-e.
Rég halott. Nem is létezett. Erősebb, mint valaha. Nagyjából ezekre a válaszokra bukkanhatunk, amikor Oroszország első számú terroristájáról érdeklődünk, aki a gyanú szerint gyors egymásutánban két robbantásos merényletet hajtatott végre Volgogradban vasárnap és hétfőn. Az egykori Sztálingrádban az akcióknak legkevesebb 30 halálos áldozata van.
Doku Umarov azután került az orosz sajtó reflektorfényébe, hogy az orosz erők 2005-ben likvidálták az addigra politikailag súlytalanná vált Aszlan Maszhadovot – Csecsenföld korábbi elnökét, aki 1997-ben lényegében függetlenséget biztosító békemegállapodást írt alá Borisz Jelcin orosz elnökkel –, majd egy évvel később Samil Baszajevet, a csecsen hadsereg tábornokát, az 1995-ös bugyonnovszki tragikus túszdráma végrehajtóját. Az elődök a kilencvenes években még elérték, hogy az orosz vezetés a legmagasabb szinten tárgyaljon velük, aminek a vége az első csecsen háború lezárása lett. (Igaz, előtte nem sokkal az első csecsen elnökkel Dzsohar Dudajevvel – aki korábban a szovjet hadsereg egyetlen csecsen vezérőrnagya volt – egy orosz rakéta végzett. Utódját, Zelimhan Jandarbijevet azonban bizarr hangulatú találkozón maga Jelcin is fogadta. A csecsen vezetővel nyolc évvel később 2004-ben végzett Katarban az orosz titkosszolgálat, ám a végrehajtókat elfogták az öböl menti államban, kínos magyarázkodásra kényszerítve Moszkvát.)
1999-ben azonban a frissen kormányfőnek kinevezett Vlagyimir Putyin – a volgodonszki és moszkvai lakóházrobbantásokra hivatkozva – meghirdette a második csecsen háborút. (Előtte néhány héttel Baszajev katonái már betörtek Dagesztánba, ami jelezte, hogy Csecsenföld szinte teljes önállósága nem békét, hanem hosszan tartó újabb háborúkat hozna a térségbe.) A háború sikere ugyan vitatható, azt azonban elérte Moszkva, hogy a valódi hatalmat legalább olyan erő szerezze meg Csecsenföldön, amely lemond az Oroszországtól való elszakadásról. Így lett a Kreml szövetségese a korábban szintén szeparatista Kadirov család: előbb Ahmad, majd 2004-es felrobbantása után, fia Ramzan, aki máig is irányítja az 1,3 milliós köztársaságot.
A szeparatistákat képviselő Umarovnak így 2006-ban – a Maszhadovot rövid ideig pótló Abdul Halim Szajdullajev halála után – csak egy nem létező független Csecsenföld elnöki széke jutott. Ezt 2007-ben egy másik nem létező posztra cserélte: kinevezte magát az általa kitalált Kaukázusi Emirátus vezetőjének. A virtuális emír célja ezután már nem a független – az 1996-ban likvidált első csecsen elnök, Dzsohar Dudajev, majd Maszhadov által világi államnak megálmodott – Csecsenföld megteremtése volt, hanem az Észak-Kaukázust magába foglaló, saríján – az ultrakonzervatív iszlám törvénykezésen – alapuló vahabita állam megteremtése. A döntéstől azt remélte, hogy sikerül szélesebb bázist teremtenie a Moszkva elleni harchoz. Széles háború ugyan nem lett, de a térség radikalizálódása érzékelhető.
„Dagesztánban biztosan rosszabb lett a helyzet, mint tíz éve. A robbantások mindennaposak, a hétvégén is két kisbolt robbant fel Derbentben” – mondta az Indexnek a Memorial jogvédő csoport nazranyi vezetője. Az ingusföldi Tamerlan Akijev szerint ma már a Kaszpi-tenger melletti, Mahacskala központú terület a térség legforróbb pontja. „Több lett a támadás Kabard- és Balkárföldön is, de Ingusföldön idén nem volt egyetlen sikeres támadás sem, csupán néhány meghiúsított robbantási akció, noha négy éve itt volt a legtöbb merénylet” – árnyalta a képet Akijev. A támadások általában az államhatalom képviselőit, rendőröket, ügyészeket állami tisztviselőket érintenek, esetleg olyan iszlám vezetőket, akiket Moszkva cinkosának tartanak. (Ők a vahabita irányzatot követő radikálisok szerint a helyi, „hagyományos iszlám” képviselői, akik letértek a tiszta iszlám útjáról, ha egyáltalán jártak rajta.)
Egyértelmű mérleget tehát nem lehet vonni, Akijev szerint azonban biztos, hogy az orosz vezetésnek alapvetően változtatni kéne nemzetiségi politikáján ahhoz, hogy valóban pacifikálja a térséget. „Sok tanácsot adtunk az orosz szerveknek, de félek, hogy túlmentünk már azon a ponton, amikor a javaslataink még gátat szabhattak volna a radikalizálódásnak” – mondta az ingusföldi jogvédő. Szerinte óriási hiba, hogy a többségi társadalom tudatában az iszlámot sikerült teljesen összemosni a terrorizmussal, ami nagyrészt az orosz vezetés és a sajtó hibája. Persze a kaukázusiak, azon belül az ingusokkal rokon csecsenek rossz megítélése régi hagyomány: nem csak a cári birodalomban vívott harcok táplálták, hanem a II. világháború után a Szovjetunió is, amely kollaboráns népként kezelte őket, olyannyira, hogy Sztálin 1944-ben áttelepítette őket Kazahsztán és Üzbegisztán térségébe, ahonnan csak az ötvenes évek végén térhettek vissza. Ezért is volt egyedülálló Dudajev katonai karrierje a Szovjetunióban.
Él egyáltalán? Ez nem valami kitalált figura?
Bár Umarov számít Oroszország első számú terroristájának, a fenti kérdést joggal tette fel a Dozsgy televízió műsorvezetője, amikor a Csecsenfölddel határos Ingusföld elnökének korábbi szóvivője arról beszélt, hogy a volgogradi terrorista akciók biztosan Umarovhoz kötődnek. Sőt, Kaloj Ahilgov szerint mindez kapcsolatban áll a februárban kezdődő téli olimpiával, amelynek ezúttal a Kaukázus tövében fekvő Szocsi ad otthont. Umarov egy nyári videóüzenetben közölte: terrortámadásokkal fogják ellehetetleníteni az olimpiát.
„Amíg nem láttuk a holttestét, induljunk ki abból, hogy él” – mondta Ahilgov. Alig két hete ugyanis Ramzan Kadirov közölte: „Umarov már rég halott, csak a holttestét keressük”. A Csecsenföldet 30 éves kora óta irányító elnök nem árulta el, miként lehetséges, hogy sikerült likvidálni a terroristát, miközben ismeretlen helyen tartózkodik.
Az volgogradi támadás óta Kadirov nem nyilatkozott, így nem tudni, szerinte ki állhat a támadás mögött. Korábbi nyilatkozatai alapján azonban minden bizonnyal a Nyugat ármánykodását okolja a történtekért. Kadirov ugyanis Umarov nyári videóüzenete után kijelentette: a terrorista csupán olyan nyugati erők eszköze, amelyeknek nem tetszik, hogy az olimpiát Oroszországban rendezik.
Elérhető életrajza szerint Doku Umarov Csecsenföldön született – különböző források azonban különböző településeket jelölnek meg. Groznijban az olajipari egyetemben tanult építészmérnöknek. A nyolcvanas években állítólag gondatlanságból elkövetett emberölésért ült, majd 1992-ben az Uralon túli Tyumenyben elkövetett emberölésért ismét körözték – a források azonban többnyire egymásra hivatkoznak.
1994-ben már szakaszt vezet az orosz erők ellen, két évvel később Maszhadovtól állítólag a csecsen hadsereg egyik főtiszti rangját kapja. 1997-ben pedig a csecsen elnök kinevezi őt a csecsen köztársaség nemzetbiztonsági szolgálatának vezetőjévé. Egy év múlva azonban minden címétől megfosztja, mert több csecsen ügyész elrablásában volt érintett. Ennek ellentmond az az információ, amely szerint 2005-ig vezette a nemzetbiztonsági szolgálatot. Más forrás szerint ezt a posztot csak 2002-ben kapta meg Maszhadovtól.
Az emberrablás önmagában nem lehetett ok arra, hogy kegyvesztetté váljon Umarov – ahogyan nem is lett az. 1999-ben egy orosz tábornokot raboltak el, akiért 15 millió dollárt követeltek, hiába. Gennagyij Spigunt végül holtan találták meg az orosz hatóságok. 2002-ben a Moszkvához átpártolt Kadirovhoz hű csecsen ügyészség két munkatársát rabolta el.
2000 óta legalább fél tucatszor számoltak be haláláról, bár akkoriban – amíg élt Baszajev – nem őt tekintették a legkeresettebb terroristának. Állítólag részt vett a beszlani iskolai túszdrámában is. Az észak-oszétiai város iskolájában több mint ezer túszt ejtettek a terroristák. A három nap alatt több túszt megöltek, de a legtöbben az orosz egységek rohama alatt vesztették életüket a felrobbant, kigyulladt épületben. Összesen 331 ember halt meg, köztük 186 gyermek. Umarov állítólag egy nappal az épület ostroma előtt hagyta el a helyszínt.
2005-ben Groznijban kis híján elkapták: a tűzharcban hat társa és az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) négy embere életét vesztette, ő maga azonban megszökött. A hírekben ezután bukkant fel Szajdullajev alelnökeként, a szeparatisták első számú vezetőjeként.
Umarov állítólag nős, felesége Dzsohar Dudajev egyik katonai bizalmasának a lánya. Hat gyermekük van.
Hiába a számtalan terrorakció, amelynek megszervezésével vádolják Umarovot, még egy esetben sem sikerült az elfogott elkövetők révén a terrorista nyomára bukkanni. Az elkövetéssel vádolt személyeket, akik információval szolgálhatnának, ugyanis speciális egységek rendre sikeresen likvidálják. A beszlani tragédiának is csupán egy terrorista túlélője volt, akit sikerült életfogytiglannal rács mögé juttatni.
Nem él már Umarov állítólagos jobbkeze, Szaid Burjatszkij sem, akit a csecsenföldi ellenállás egyik ideológusának tartottak 2008 és 2010 között. Három éve egy tűzharc után találtak rá fej nélküli csaknem teljesen elégett holttestére, amely mellett egy útlevél volt az orosz-burját szülőktől származó férfi eredeti nevére, Alekszandr Tyihomirovra kiállítva. A hatóságok DNS-tesztekre hivatkozva jelentették ki, hogy ő a titokzatos orosz terrorista.
Senki nem tud már informácóval szolgálni a Volgográdban októberben elkövetett öngyilkos merénylettel kapcsolatban sem. A 31 éves Naida Aszijalova nyolc ember életét oltotta ki a városi autóbuszon. A hatóságok egy bizonyos Dmitrij Szokolovot gyanúsítottak a nő beszervezésével. A 21 éves fiatalembert azonban novemberben egy tűzharcban lelőtték. Állítólag halála előtt elismerte, hogy közreműködött a támadás megszervezésében. Nyomozásra, perre azonban a gyanúsítottak halála miatt nem került sor, így arra sem, hogy kiderüljön, valóban ezek az emberek hajtották végre a bűncselekményeket.
„Azért nem csak ilyenekkel van tele a terrorizmus elleni harc. Ott van például Umarov mögött a második ember, Ali Tazijev, akit elfogtak és el is ítéltek” – hozott ellenpéldát a Memorial már idézett jogvédője. Akijev szerint lehetetlen, hogy csak virtuális, titkosszolgálati manipuláció céljából létrehozott papírfigurák állnak a terroristák mögött.
„A merényletek nagyon is igaziak, ahogyan azok a jogsértések is, amelyekkel a hatóságok gyakran küzdenek ellene” – mondta Akijev, utalva a gyakran alaptalanul gyanúsított személyek törvényellenes kihallgatására, kínzására. A jogvédő szerint sokszor éppen ezek a módszerek biztosítják, hogy a terroristáknak mindig legyen utánpótlásuk, akik saját magukért, vagy a kihallgatószobában kiszenvedett rokonaikért igyekeznek bosszút állni.
A csaknem egymilliós Volgograd 690 kilométerre fekszik Szocsitól. „Én nem látok benne logikát, talán nem is kell keresni. Sztavropol vagy Krasznodar, esetleg Asztrahany közelebb volna, ha már nagyvárosban akarnak merényletet végrehajtani” – mondta Akijev. Kétségtelen, hogy egyszerűbb, mint egy moszkvai akció megszervezése – bár a 2010-es metrótámadások mutatják, hogy ez korántsem lehetetlen –, miközben mégis jól mutatja, hogy a merényletek könnyedén túlcsapnak a kaukázusi régión.
A helyszín kiválasztására a Kavkazszkij uzel hírportál vezetője adott lehetséges magyarázatot a BBC-nek. „Nem tudhatom biztosan az okot, de kétségtelen, hogy Volgograd a katonai dicsőség az állam és a szovjet nép sikerének szimbóluma” – mondta a második világháborúban fordulópontot jelentő akkor még Sztálin nevét viselő várossal kapcsolatban Grigorij Svedov. „A modern kultúra kiemelt helyszíne, ahol a háborús sikerekről forgatták filmek sokaságát. Most ez a város védtelenül áll a terroristákkal szemben. Ebben lehet valami, persze a valódi okok egészen mások is lehetnek” – mondta a főszerkesztő.
A támadást egyelőre semmilyen szervezet sem vállalta magára, Umarov sem jelentkezett videóüzenettel, noha korábban egy-egy akció után ezt – igaz, olykor két hónapos késéssel – megtette. Erre azonban sem most, sem az októberi merénylet után nem került sor.
A pályaudvaron elkövetett vasárnapi öngyilkos merénylet után az orosz közösségi hálókon „népi vonulást” hirdettek hétfő délutánra. Akkor még nem tudhatták, hogy a hősök sétányán a terrorizmus áldozatainak emlékművénél már az aznapi áldozatok miatt is gyertyát kell elhelyezniük. A Lenta.ru jelentése szerint 50-200 ember gyűlt össze a sétányon, a rendőrség azonban feloszlatta a demonstrációt.