Index Vakbarát Hírportál

23 év után jött válasz a palackpostára

2014. január 2., csütörtök 17:52

23 év után kapott választ palackpostaként feladott levelére az a brit nő, aki 10 éves korában dobta Hullnál a tengerbe a palackot. Zoe Averianov üzenetére most több mint 500 kilométer távolságból, Hollandiából érkezett válasz.

A kis Zoe egy családi nyaraláson dobta a palackot a tengerbe egy Németország felé tartó kompról, azt fejtette ki benne, hogy szeret balettozni, fuvolázni és zongorázni. Megemlítette kedvenc hörcsögét és halát is, mindkettőt Sparkle-nek, azaz szikrának hívták az egyszerűség kedvéért. A levelet most Serooskerkénél halászta ki egy holland férfi, aki épp a kutyáját sétáltatta.

A levelet a nő szülei kapták meg, lányuk már nem él velük, saját családja van, kisfia öt éves. „A szüleim meglátogattak karácsonykor, ők mondták, hogy jött egy levél a leánykori nevemre. Először a saját gyerekkori kézírásomat láttam meg és a levelet, amiben bemutattam magamat, el is érzékenyültem″ – nyilatkozta Averianov.

A legrégibb palackpostát 107 év és majdnem 1800 kilométer után találták Kanadában. A feladó egy San Franciscóból induló hajóútról dobta a palckot a tengerbe 1906-ban. Korábban egy 98 év után megtalált palack volt a rekorder – a palackban levő képeslap 6 pennyt ígért a megtalálónak.

Volt, aki Facebookon kapott választ 1977-es palackpostájára: Olivier Vandevalle 14 évesen családjával Anglia déli partjainál dobott egy borosüveget a tengerbe. A belga kisfiú palackpostáját 33 évvel később találta meg a Dorset megyei Swanage-ben Lorraine Yates, aki a Facebookon írt a belga férfinak, aki először nem is értette, miről van szó.

Rovatok