Index Vakbarát Hírportál

Rocksztárnak is elmenne Ferenc pápa

2014. január 2., csütörtök 18:14

Több mint hat és fél millió ember volt kíváncsi Ferenc pápára 2013-ban miséin és egyéb közszereplésein, ez a szám kétszerese elődje, XVI. Benedek első évében elért közönségsikerének.

Az Yahoo szerint a csütörtökön nyilvánosságra hozott adatok csak a vatikáni közszereplések közönségét összesítik március 13., Ferenc pápává választása óta, a hivatalos adat 6,6 millió fő. A Vatikán szerint emellett Rióban 3,7 millióan voltak kíváncsiak a pápa az Ifjúsági Világtalálkozót lezáró szentmiséjére (független becslések feleennyire teszik a megjelentek számát), és a pápa Olaszország-szerte tett utazásai sem számítanak bele a 6,6 millióba.

XVI. Benedek pápaságának első évében, 2005-ben 2,85 millióan voltak rá kíváncsiak vatikáni rendezvényeken. Az AP szerint növelheti a pápa érdekességét, hogy az első nem európai és egyben az első jezsuita pápa, jófejségéről itt olvashat bővebben.

Rovatok