Index Vakbarát Hírportál

Rabszolgaként dolgoztattak egy brit férfit

2014. január 10., péntek 12:44

 

Nick Kinsella, a brit Emberkereskedelmi Központ korábbi vezetője állítólag nem tudott arról, hogy fogadott fiát, Craiget a Root család többször is bántalmazta, fogva tartotta és munkára kényszerítette, írja a Telegraph.  

A fiút rabszolgaként tartották, rendszeresen verték és éheztették. Ha valamelyik családtagnak rosszkedve volt, csak kicsit megrugdosták.

A 34 éves férfit 12 éves korában fogadta örökbe Nick Kinsella. „Fogalmunk sem volt, hogy Kinsella gyerekéről volt szó” – nyilatkozta az egyik nyomozó, amikor kiszabadították fiút. A 44 éves David Rooke fagylaltkereskedő beismerő vallomást tett, és 6 és fél évnyi börtönbüntetést kapott. Feleségét és fiát is lecsukták.

„Sosem kételkedtem abban, hogy ilyesmi megtörténhet. Egyszerűen csak ironikus, hogy ez velünk történt, és még jobban megerősít abban, amiért idáig dolgoztam” – mondta Kinsella.  

A szakértő idáig több száz embert mentett ki, köztük 25 gyereket, akiket embercsempészek tartottak fogva.

 

 

Rovatok