Index Vakbarát Hírportál

Iszlámista diákok csaptak össze a rendőrökkel

2014. január 12., vasárnap 17:33

Összecsapások törtek ki három kairói egyetemen a tüntető iszlamista hallgatók és a kivezényelt rendőrök között vasárnap, két nappal az ország új alkotmányáról rendezendő népszavazás előtt, írja az MTI. A harcok azután robbantak ki, hogy Adli Manszúr ideiglenes egyiptomi államfő a január 14-15-i népszavazáson való részvételre szólította fel a lakosságot. Az elnök, aki szerint az alkotmánytervezet a mérsékelt iszlámra alapozza a törvényhozást, arra kérte a választókat, hogy kormányozzák a nemzet hajóját a biztonság partjaihoz.

A kormány által két héttel ezelőtt terrorszervezetnek nyilvánított Muzulmán Testvériség hívei a Kairói Egyetemen és az Ain-Samsz Egyetemen demonstráltak, gumiabroncsokat égettek és eltorlaszolták a főbb utakat. A rohamrendőrök könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására, a diákok erre válaszul köveket hajigáltak vissza.

A tekintélyes al-Azhar egyetemen is tüntettek. A kivezényelt rendőrök tizenkilenc embert vettek őrizetbe a forgalom megzavarásáért – közölte egy neve elhallgatását kérő biztonsági tisztségviselő.

Az előző alkotmányt felfüggesztették, amikor a hadsereg júliusban megbuktatta az iszlamisták érdekeit képviselő Mohamed Murszi egykori elnököt. A Muzulmán Testvériség már korábban bejelentette, hogy bojkottálja a tervezett népszavazást, és kampányt indít ellene.

Az egyiptomi kormány közvetve az ország legbefolyásosabb iszlamista szervezetét tette felelőssé az országban elszaporodott erőszakos cselekményekért. A testvériséget már szeptemberben betiltotta egy kairói bíróság azzal a váddal, hogy fegyveres iszlamistákat képez ki és finanszíroz a Sínai-félszigeten. A mozgalomnak gyakorlatilag a teljes vezetősége és több ezer aktivistája börtönben van.

Rovatok