Három év telt el az első egyiptomi tüntetések óta, azóta is forrong az ország, rendszeresek a demonstrációk. Az évfordulón 29-en haltak meg összecsapásokban Egyiptom-szerte, sokan pedig megsebesültek. Másnap bejelentették: előbb tartják meg az elnökválasztást, és csak utáni a parlamentit.

Tankok, fegyveres katonák közt a helyiek próbálják élni életüket. Hoszni Mubarak elnök bukása után végre szabadabban beszélhetnek politikáról, demokráciáról. Mubarak után jött Mohamed Morszi, akit egy év múlva megbuktatott a hadsereg. A mindennapos tüntetések közepette készül az ország az új alkotmánytervezet elfogadására.

Mindeközben az állandó változás, a katonai jelenlét az utcákon, a növekvő árak és a bizonytalanság sokak kedvét szegte. Az ottani életről beszéltünk egy Kairóban elő fiatal magyar lánnyal, Csányi Tímeával.

Néhány hete utaztál vissza Budapestre, a szülővárosodba Egyiptomból, ahol évek óta élsz férjeddel. Milyen az élet most Kairóban?

Az elmúlt hetekben elég sok viharos esemény történt: a Muszlim Testvériség pártját terrorista szervezetté nyilvánították, autóba rejtett bombák robbantak rendőrőrsöknél, folyamatos tüntetések vannak a fővárosban és néhány vidéki városban, illetve a rendőrök rendszeresen összecsapnak a kairói al-Azhar egyetem diákjaival. Nyilván mindenki látni szeretné a végét, hogy mikor lesz már végre rend az országban. Ennek ellenére az emberek élik tovább az életüket, ahogy eddig. Csak arra kell figyelni, hogy kerüld el a tüntetéseket.

Viszont a társadalom megosztott lett, ami sok esetben odáig fajult, hogy közeli családtagok szakították meg a kapcsolatot egymással. Többen mesélték, hogy a gimnáziumokban verekedés tört ki a gyerekek között, mert az egyik Sziszi tábornokot és a katonai puccsot támogatta, a másik meg ellene volt.

Kairóban ugyanúgy lehet közlekedni, mint eddig, nincsenek ellenőrző pontok, de a Tahrír téren (a Mubarak elleni tüntetések jelképes központja)  folyamatos a katonai jelenlét, hol lezárják, hol megnyitják a forgalmat. A Raba téren – ahol Murszi hívei, a katonai puccs ellen tüntetők táboroztak még a nyár végén – és még néhány helyen a városban tankok vannak és fegyveres katonák, akik puskáikat pajzsokra támasztják és a közlekedő autósokra és járókelőkre szegezik. Ezen a környéken az emberek frusztráltak a katonai jelenléttől, de Kairó más részein semmi ilyesmivel nem lehet találkozni. Minden probléma nélkül dolgozok én is és a férjem is, akinek a Tahrír tér közelében van a munkahelye.

Több éve élsz Kairóban, milyen vol az élet, amikor Mubarak volt hatalmon és milyen változások jöttek a bukása után?

Ami mindenképpen más, hogy az emberek már nem félnek semmitől. Emlékszem, régen még a Skype-os beszélgetéseink alatt sem merték a barátaim kimondani Mubarak nevét. Nem volt ritka, hogy a tehetséges imámokat, akik erős beszédeket mondtak, félreállították a mecsetben vagy bebörtönözték. Ezen kívül szemmel tartották azokat az embereket is, akik rendszeresen a mecsetbe jártak imádkozni, akik nyíltan beszéltek a rendszer ellen vagy a demokráciát emlegették. A forradalom óta ez megváltozott, a mikrobuszban, az utcán, a Facebookon, a csapból is a politika folyik, szabadabban lehet véleményt nyilvánítani.

Mubarak után azt remélték az emberek, hogy tényleg nagy változások lesznek, de jelen pillanatban nagyon úgy tűnik, hogy ez az egész csak egy megrendezett színjáték már a választásoktól kezdve. Vannak, akik szerint Murszi és a Muszlim Testvériség csak egy eszköz volt, tapasztalatlanságuk és naivságuk miatt a katonai hatalom Mubarakkal nem tűnt el. A legtöbb befolyásos vezető maradt pozíciójában, ugyanúgy nagy erőkkel működik a titkos rendőrség ma is, mennek a sorozatos letartóztatások, a média a katonaság irányítása alatt áll, és lassan, az újabb választások közeledtével egyre biztosabbá válik, hogy ki fogja most már hivatalosan is irányítani az országot. Az elv marad, csak a főszereplő személye változik.

Mások vitatkoznak ezzel; úgy vélik, Murszi leváltásával, a Testvériségtől megszabadulva Egyiptom a demokrácia felé tart. Én személy szerint csak azt kívánom, hogy egy olyan erőskezű elnök üljön a székbe, akit valóban a nép akar, és aki ténylegesen javít is az egyiptomiak életén.

Több tüntetésen is részt vettél az elmúlt három évben. Hogy kerül egy magyar lány a kairói tüntetésekre? Kinek a szabadságáért küzdesz?

Az egyiptomi tüntetők nemcsak a rendőrök fegyvereinek teszik ki magukat, hanem annak is, hogy bármikor letartóztathatják őket. Ez alól egyébként az újságírók sem kivételek. Nőként eddig igen veszélyes volt tüntetésre járni, a híroldalak tele voltak a nők molesztálásáról, megerőszakolásáról szóló történetekkel. A katonai puccs és Murszi távozása óta semmi ilyesmiről nem hallani, bár keringenek olyan történetek az interneten, hogy letartóztatott férfiakat és nőket koedukált rabkocsikban szállítanak, illetve hogy a tüntetésekről elhurcolt nők közül vannak, akiket katonák, rendőrök erőszakoltak meg.

Mivel az itteni családom egyiptomi és én is itt élek, illetve itt tervezzük a jövőnket a férjemmel, nekem is ugyanolyan fontos, hogy milyen körülmények között lakunk, kik az ország vezetői és a gyerekeink majd milyen közegben fognak felnőni. Fontosnak tartom, hogy más családok is normális életszínvonalat tudjanak teremteni maguknak, ne kelljen félniük az embereknek politikai nézeteik vagy vallásuk miatt.

Milyen személyes élményeid voltak? Hogy élted meg te, családod és barátaid az utcán a tüntetéseket?

Mi Gíza egyik kerületében lakunk, húsz percre a Tahrír tértől. A környékünkön többször volt balhés tüntetés a nagy mecsetnél, az egyik néhány héttel ezelőtt, amit a katonaság se perc alatt levert egy-két könnygázt dobva a tömegbe. Elég ijesztő élmény volt, de 2011-ben már átéltem a forradalmat, hozzáedződtem az effajta eseményekhez.

Vannak igazi hazafias szellemű ismerőseink, akik végig lent voltak 2011-ben a forradalom idején és most is demonstrálnak. Akik ott voltak a Raba vagy a Nahda téren azon a napon is, mikor a katonaság a rendőrséggel együtt feloszlatta a tüntetők táborát. Volt, aki a kórházban a folyamatosan érkező súlyosan sérült embereket látta el, volt, akit letartóztattak és máig börtönben ül, miközben a családja alig tud róla valamit, és volt, aki az erkélyéről közvetlenül filmezte a borzalmakat.

Anyósomék a Raba téren laknak, így ők testközelből tapasztalhatták meg a tüntetéseket és a majd két napig tartó lövöldözéseket, sikoltozásokat. Látták, ahogyan az egész „sátorváros" pokolként égett, ahogy több tucat tank halad az utakon. Egyik rokonunk a katonaságnál szolgált magas rangban, így neki ez az egész egy külön személyes tragédia. Azt mondja, ez nem az a katonaság már, amit ő szolgált, aminek részeseként ő harcolt a Sínai-félszigeten.

Az első tüntetések után a legrosszabbakra is felkészülve bevásároltunk, és ha nem volt muszáj, nem nagyon mentünk ki az utcára, de aztán végül minden visszaállt a normális kerékvágásba. Már amennyire normálisnak lehet nevezni a mostani helyzetet.

Hogy lesz egy budapesti magyar nőből muszlim?

A különböző kultúrák, vallások mindig is érdekeltek, így az iszlámról is sokat olvastam. Középiskolás koromban részt vettem egy nemzetközi konferencián Budapesten, ahol a muszlim bevándorlók integrálódása Európába és a különböző kulturális háttérrel rendelkező emberekkel szembeni tolerancia volt a téma. Muszlim részről voltak ott egyiptomi, tunéziai, marokkói, török, és bosnyák résztvevők. A velük való találkozás, az átbeszélgetett éjszakák, az iszlámról megszerzett új ismeretek hatására elkezdtem egyre többet olvasni a vallásról részleteiben is.

Mit, miért, vajon mennyire igazak a médiában terjesztett sztereotípiák a muszlim nőkről, a terrorizmusról, mi áll ezek hátterében és egyáltalán, miért az iszlám vallás lenne a követendő és miért nem mondjuk a kereszténység, vagy akár a buddhizmus? Ellátogattam különböző budapesti közösségekbe, mecsetekbe, sokat beszélgettem a konferencián megismert egyiptomi barátaimmal is, és néhány hónap intenzív olvasás és beszélgetés után minden kérdésemre ésszerű választ kapva úgy éreztem, én ezt az utat szeretném követni. Ezt a mai napig egy percre sem bántam meg.

Mi az, amit Magyarországról származó muszlimként igyekszel tolerálni, de nem tudsz elfogadni?

Nem érzem, hogy annyira más lenne Egyiptomban a nők helyzete, hiszen itt akiket ismerek legtöbben dolgoznak, olykor két állásban is, magas pozíciókban, vagy egyetemeken tanulnak. Ez teljesen egyénfüggő, de persze van, aki nem akar dolgozni, és megmarad a feleség és édesanya szerepben.

A többnejűséget természetesen elfogadom, amennyiben az illető felesége szabad akaratából ment ebbe bele, hiszen az iszlámban ez egyáltalán nem kötelező, és bizonyos esetekben meg is tudom érteni, mint például egy háborús övezetben. Én elképzelhetetlennek tartom, hogy poligámiában éljek. Szerencsére ez nem is annyira jellemző Egyiptomra és a családon belül sincs rá precedens.

Aztán persze ott vannak a kisebb, nem a vallással összefüggő különbségek, mint például az állandó késések, az ígérgetések, amik sosem valósulnak meg, egyes férfiak arcátlanul flörtölő modora, a más életritmus. Az ezekhez való alkalmazkodás nehezen ment az elején, de most már egészen megszoktam őket.