Szőkék, magasak, de legtöbbször gazdasági és társadalmi fejlődésükre szoktunk felnézni. A hagyományos skandináv kategóriát a finn sikersztorival kibővítve egyre inkább északi (Nordic) modellről szokás beszélni. Csakhogy nem mindenki lelkesedik értük: egy Dániában élő brit szerző új könyve arról szól, hogy az északi csodának jelentős árnyoldala is van.
Holnap leszek nyolcéves.
Ez persze nagyon klassz.
Megkapom talán a hármas fémépítőt, abban több kerék van.
Megkapom talán a legújabb Beatles-lemezt, de lehet, hogy az túl sokba kerül.
Miért lógatom úgy az orrom?
Meg tortát is fogok kapni.
Holnap nyolcéves leszek, és nem leszek már hétéves soha többé.
– Svédország a gyerekversek, a Nils Holgersson és a hosszú gyes idilli hazája, sőt, az egész régió boldog skandináv békéjébe csak néha rondít bele egy-egy idegengyűlölő tömeggyilkos. Elvégre ott lehet a legeslegjobb élni, ahol boldogok az emberek, szárnyal a gazdaság és a társadalmi egyenlőség, mindent menő designerek terveznek, az oktatás és az egészségügy nyitott, olcsó és színvonalas. Irány Észak-Európa! – gondolhatnánk, ha ki kéne választani, a világ melyik régiójára illik a legjobban a leírás:
Ha bárhol újjászülethetne az ember, a legjobb, ha modern viking lesz: az északi államok minden rangsor élén vannak, legyen az versenyképesség, egészségügy vagy boldogság. Elkerülték Dél-Európa gazdasági zsugorodását, de Amerika szélsőséges egyenlőtlenségét is. A fejlődés kutatói a sikeres modernizációt már „Dániába érésnek″ becézik, miközben a régió, mely régen egyet jelentett a csináld magad bútorokkal és az Abbával, a Gyilkosság (The Killing), a Noma étterem és az Angry Birds kulturális fellegvárává vált.
– írta például tavaly az Economist, mely nem győzi dicsérni a svéd állam visszaszorulását: még 1993-ban is a GDP 67 százalékát tették ki az állami kiadások, a híres példa pedig arról szól, hogy 1976-ban a Harisnyás Pippit megalkotó Astrid Lindgrennek jövedelme egy része után 102 százalékos adót kellett befizetnie. Eközben azonban Svédország a világ negyedik leggazdagabb országából a kilencvenes évek elejére a tizennegyedik helyre csúszott vissza. Azóta jobbra tolódott, ami a messzi Északon nem rezsicsökkentést és állami monopóliumokat jelent, hanem alacsonyabb adókat és költségvetési hiányt (utóbbi 2013-ban 0,3 százalék volt, míg a társasági adó 22 százalék).
Olvasóinkat megosztotta Michael Booth könyve: „Aki ezt írta, nettó elmebeteg.″ „Nemrég ellenőriztem a dolgot és sok igazság van benne.″ „Magyarország örülne, ha ilyen gondokkal küszködne″ – írták cikkünk nyomán, részletekbe menő válaszaikat itt gyűjtöttük össze. Az északi országok reakcióit és Booth magyarázkodását pedig itt olvashatja.
A versenyképességgel mégis megfér a nagy állam, hiszen a régióban a munkavállalók 30 százaléka dolgozik a közszférában (ez az OECD-átlag kétszerese). A nagyvállalatok sem számíthatnak mentőövre: Svédország hagyta bedőlni a Saabot és kínai kezekbe kerülni a Volvót. Közben a közszolgáltatások liberalizációjában is élen jár Észak: Dániában és Svédországban magáncégek is üzemeltethetnek közkórházakat, Svédországban a magániskolák egy sajátos támogatási rendszeren keresztül nem csak a jómódú családok gyerekeiért versengenek az állami iskolákkal. Az iskolák és kórházak teljesítményét mérik, az átláthatóság alapkövetelmény, adót pedig sms-ben is lehet fizetni, és a másfél éves gyes mellett a gyerek nyolcéves koráig vagy az első osztály befejezéséig lehet csökkentett munkaidőben dolgozni.
Hogy kormányoz a Haladás Párt? Milyen érzés az olajipar vagyonából családi pótlékot és nyelvtanfolyamot kapni? Tényleg asztal alá isszák a finnek a magyart, és komolyan lerobbant a dán vidék? Általában milyenek az északiak, hallgatagok és bölcsek, mint Kákalaki Akka, testesek és ügyetlenek, mint Márton lúd, vagy undokok, mint Guszter? Írja meg nekünk, hogy az északi csoda színét vagy fonákját tapasztalta meg! Olvasóink beszámolóit erre az emailcímre várjuk.
Miközben a világsajtó agyondicséri az északi sikereket („Édes dán élet: menő, kreatív és gondtalan Koppenhága″ – írta például a National Geographic), a Dániában élő Michael Booth újságíró Majdnem tökéletes emberek: Az igazság az északi csodáról címmel írt ellenkönyvet, mely február 6-án jelenik meg angolul. A Guardian nyomán mi is bemutatjuk, mi mindent söpörnek a szőnyeg alá Booth szerint az Északról áradozó cikkek:
A dán tévé gagyi, a finnek nem vetik meg az italt, Svédország pedig nem a demokrácia mintapéldája. Miért hisz mindenki az északi régió utópiájában?
– teszi fel a szónoki kérdést a szerző, akinek egyben elege van a svéd krimikből és nemsemleges személyes névmásokból, a dán boldogságból és menő éttermekből, a norvég olajból és Izland válság utáni talpra állásából is. Pontokba szedve a következőkkel próbálja kifogni az északi csoda vitorláiból a szelet:
Aki odaköltözik, ne számítson szikrázó csevegésre. A finn kultúrát túl sok tabu terheli, a legtöbb háborúkkal kapcsolatos. A szótárban ugyan nem egy kínjában a cipőfűzőjét bambuló finn illusztrálja a hallgatag szót, de neki kellene.
Az északi országok sikere nem csoda: ide vezetett a protestáns szerénység, a paraszti takarékosság, a földrajzi adottságok és a kíméletlen pragmatizmus („Támadnak az oroszok? Legyünk nácik! Hitler vesztésre áll? Álljunk át a Szövetségesekhez!″). Ezek a társadalmak remekül passzolnak azoknak, akik alkalmazkodnak az átlaghoz. Az iskolák visszafogják a legeredményesebb diákokat a kevésbé tehetségesek kedvéért, az elit szitokszó, a sikert, ambíciót és vagyont nem illik kimutatni. Aki elviseli ezt, a magas árakat és a hideget (szó szerint és átvitt értelemben is), csatlakozzon hozzám választott hazámban. Már bekészítettem a sóskasalátát és egy drága, gyenge sört.
– zárja eszmefuttatását a Dániában élő brit szerző.
.png&filetimestamp=20130418091546){kind=link}