Index Vakbarát Hírportál

Pénteken lemond Enrico Letta

2014. február 13., csütörtök 20:42 | aznap frissítve

Enrico Letta olasz miniszterelnök bejelentette: pénteken le fog mondani, miután saját pártjában elvesztette támogatottságát.

A kormányt vezető balközép Demokrata Párt (PD) vezetője, Matteo Renzi már korábban bejelentette: az országot nem lehet bizonytalanságban hagyni, ezért új kormányra van szükség.

Enrico Letta olasz kormányfő csütörtökön azután tette a bejelentést, miután pártja, a PD vezetősége 136 igen, 16 nem szavazattal és 2 tartózkodással Letta leváltása mellett döntött.

Az MTI szerint az államfő ezután megkezdi a parlamenti pártokkal való tárgyalást annak felmérésére, hogy mekkora támogatottságot kaphat az Enrico Lettát leváltó Matteo Renzi PD-főtitkár vezette új kormány.

Balközép-jobbközép

Letta eddigi kormányszövetségese, Angelino Alfano, az Új Jobbközép (NCD) elnöke a PD szavazását követő sajtótájékoztatóján hangoztatta, hogy az NCD csak akkor támogatja Renzi kormányát, ha ez az eddigihez hasonlóan koalícióban gondolkodik és kész a reformok megvalósítására. A Mario Monti alapította és szintén a kormányhoz tartozó Polgári Választás (Sc) centrumpárt támogatásáról biztosította Matteo Renzit. Az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) azonnali választásokat szorgalmazott.

Enrico Letta távozó miniszterelnök nem vett részt azon az ülésen, melyen saját pártja a sorsáról döntött. A PD vezetősége előtt mondott beszédében Matteo Renzi azt hangoztatta, hogy Itáliát radikális reformokkal ki kell vezetni a mocsárból. Hozzátette: nem stafétaváltás történik Lettával, mivel az általa tervezett kormány teljesen más irányba és más sebességgel kívánja vezetni Olaszországot. Renzi kijelentette, az eddigi kormánykoalícióval 2018-ig akarja vezetni az országot.

Enrico Letta leváltása Matteo Renzi decemberi főtitkárrá választása óta napirenden szerepelt. A balközép új generációját képviselő Renzi vezette PD tétlenséggel vádolta Lettát. Azt vetette a PD főtitkár-helyetteséből lett miniszterelnök szemére, hogy nem teljesíti az ígért reformokat. 

A tavaly április végén kormányra került Enrico Lettát Giorgio Napolitano nevezte ki miniszterelnöknek, miután a tavaly februári parlamenti választásokon győztes balközép miniszterelnök-jelöltje, Pierluigi Bersani nem tudott kormánytöbbséget alakítani. Letta mintegy tíz hónapon át vezette az olasz belpolitika történetében ritkaságnak számító balközép-jobbközép nagykoalíciót, melynek kezdetben a Silvio Berlusconi vezette jobbközép Szabadság Népe (PdL) is tagja volt. 

Rovatok