Index Vakbarát Hírportál

Breivik: Playstation 3-at akarok!

2014. február 14., péntek 20:06 | aznap frissítve

Playstation 3 konzolt szeretne, és éhségsztrájkkal fenyegetőzik Anders Breivik norvég tömeggyilkos. Többek között azt is követeli, hogy a börtönben hagyjanak fel kínzásával és javítsák fogva tartásának körülményeit, írja az AFP francia hírügynökség Breivik egyik levelére hivatkozva. 

Breiviket korábban 77 ember lemészárlásáért ítélték el, a férfi most tizenkét pontban foglalta össze a büntetése körülményeinek javításával megfogalmazott követeléseit. A tömeggyilkos legfontosabb követelése, hogy a Playstation 2 játékkonzolt cseréljék le az újabb típusú Playstation 3-ra, amelyhez ő maga akar játékokat választani.

Az összes rab játszhat a felnőtteknek szóló programokkal is, nekem csak kevésbé érdekes, gyerekek számára készített játékaim vannak

- írta levelében a 35 éves a norvég tömeggyilkos.

Az MTI azt írja, hogy Breivik a „fájdalmasan“ kemény irodai székét egy fotelre vagy egy szófára, írógépét pedig egy számítógépre akarja cseréltetni. Breivik emellett kevesli a heti 300 koronás (11 ezer forintos) pénzkeretét és megkétszerezését követeli. Továbbá még a külvilággal való kapcsolattartás lehetőségeinek szélesítését akarja elérni.

A szélsőségesen jobboldali, mindenekelőtt iszlámellenes nézeteket valló Breiviket 21 évi börtönbüntetésre ítélték, miután az oslói kormányszékház közelében 2011-ben autóba rejtett pokolgépet robbantott, majd Utoya szigetén gépfegyverrel mészárolt le táborozó fiatalokat.

Rovatok