A rada által leváltott Viktor Janukovicsot sokszor érte a vád, hogy csak szűkebb hazájából, Donyeck megyéből hozta embereit a hatalomba. Kétségtelen, hogy sokan emelkedtek a legmagasabb szintekre kormányfősége, majd elnöksége alatt azok közül, akik még akkor dolgoztak mellette, amikor Donyeck megye kormányzója volt. Onnan jött számos miniszter és a legfőbb ügyész is.
Julija Timosenkónál sem volt ez másképp, csak ő Dnyepropetrovszkból hozta kapcsolatait. A most ideiglenes államfővé vált, szombaton házelnökké választott ötven éves politikus szintén a milliós kelet-ukrán városból származik, ahol a Szovjetunió utolsó éveiben a Komszomol agitációs és propagandaosztályát vezette.
Ismeretségük legkorábban 1988-ban indult, amikor a Komszomol égisze alatt Timosenko és férje ifjúsági központnak nevezett videotékás vállalkozást indítottak.
Igaz, a peresztrojka mozgalmas éveiben ő is a reformokért, a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) decentralizációjáért lépett fel, olyannyira, hogy végül ki is zárták a pártból az új idők szelét még kevésbé érzékelő helyi vezetők.
Ezután kiadó vállalkozást, majd egy politikai elemző intézetet alapított, 1993-94-ben pedig már a kormányfő, Leonyid Kucsma gazdasági tanácsadója volt, aki nem sokkal később Ukrajna második elnöke lett.
Életének ez a szakasza is jelzi, hogy az ország vezető politikusai minden oldalt megjártak: elvégre a narancsos forradalom épp Kucsma rendszerének folytatása ellen indult meg, amikor a leköszönő elnök nem mást nevezett meg utódjaként, mint Viktor Janukovicsot.
Persze sokan mások is Kucsma köpönyegéből bújtak elő, hiszen Julija Timosenko, a narancsos elnök Viktor Juscsenko is az ő idején kapott nagyobb kormányzati szerepet. Előbbi energetikáért felelős kormányfőhelyettesként, utóbbi miniszterelnökként.
Politikai pályájuk könnyedén el is válhatott volna, ám Timosenko és Turcsinov egyszerre szakítottak Kucsmával és váltak az elnök legfőbb ellenzékévé, aminek a 2004-es narancsos forradalom meghozta gyümölcsét: Timosenko kormányfővé válásával Turcsinov az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjének posztját kapta. Az ő szerepét kiemelten fontosnak tartják a forradalom sikerre vitelében, ahol jól jött agit-propos tapasztalata.
Nem véletlen, hogy több alkalommal is ő vezette Timosenko választási kampányát. Legfőbb bizalmasaként rendszeresen helyettesítette őt a kormányüléseken, az elnökkel való találkozókon, és a közgazdaságtudományok doktoraként olyan területekért felelhetett, mint a kiemelten fontos pénzügyi és különösen az energetikai, ami mindig is az orosz-ukrán kapcsolatok kulcseleme volt és a közvetítői hálózatok révén sok milliárd dollár költségvetési pénz off shore-okba való áttcsatornázását tette lehetővé.