Index Vakbarát Hírportál

A budapesti USA-nagykövet miatt is perelnék Obamát

2014. március 6., csütörtök 07:14

Perrel fenyegette meg az Amerikai Külszolgálati Egyesület (AFSA) az amerikai külügyminisztériumot arra az esetre, ha az nem mutatja be az új nagykövetjelöltek alkalmasságát igazoló okmányokat.

A 16 ezer aktív és nyugállományú diplomatát tömörítő AFSA közleményében azt írta: továbbra is aggasztja több új jelölt alkalmassága. Az AFSA azt szeretné, hogy az országot a legalkalmasabb személyek képviseljék nagykövetként. A szervezet hisz abban, hogy az elnök és az amerikai nép nem érdemel ennél kevesebbet.

Az elmúlt hónapokban legkevesebb három amerikai nagykövetjelölt alkalmassága körül bontakoztak ki viták Washingtonban. A budapesti diplomáciai képviselet élére szánt Colleen Bell, az oslói misszió irányítására készülő George Tsunis és a Buenos Aires-i nagykövetség vezetésére kiszemelt Noah Bryson Mamet kifogásolhatóan szerepeltek a szenátus külügyi bizottságának meghallgatásán. A budapesti, az oslói és a Buenos Aires-i nagykövetjelöltről meghallgatása során kiderült, hogy nem rendelkezik beható ismeretekkel a leendő fogadó országról. A jelöltek azért kaphatták a posztokat, mert jól teljesítettek az Obama újraválasztási kampánya érdekében folytatott adománygyűjtésben.

Az AFSA 28 tagú kormányzótanácsa eredetileg arról döntött volna szerdán, hogy elutasítsa-e jelölteket. A jelek szerint végül úgy döntöttek, hogy mérlegelik a kormány érveit, és ehhez kikérik a dokumentumokat a jelöltek alkalmasságáról. Az AFSA bejelentette, hogy a külügy csütörtökig önként nem adja ki a papírokat, bírósági úton kényszeríti a "bizonyított alkalmassági bizonyítványok" bemutatását a diplomáciai tárcától. 

A FSA február végén közölte: nem ellenzi a hivatalos diplomáciai tapasztalattal nem, vagy alig rendelkező személyek nagykövetté jelölését, de irányelveket tett közzé a kiválasztáshoz. A leendő amerikai nagyköveteknek vezetői képességekkel, egyéniséggel, bizonyított kapcsolatteremtési képességekkel kell rendelkezniük, érteniük kell a magas szintű politikát és műveleteket, a kulcsfontosságú amerikai érdekeket és értékeket az érintett országgal vagy szervezettel kapcsolatban, érteniük kell a menedzsmenthez, valamint érteniük kell a fogadó országhoz és a nemzetközi kapcsolatokhoz.

A The Washington Post szerint ha az AFSA a bírósági megoldásra kényszerül, akkor előfordulhat, hogy csak a szenátusi végszavazás után jut majd hozzá a dokumentumokhoz. Az AFSA az 1994 óta először emelt nyíltan kifogást a nagyköveti jelölések ellen. Akkor - a Bill Clinton elnök által a berni posztra kiválasztott Larry Lawrence esetében - az egyesületnek nem sikerült megakadályoznia a kinevezést.

Rovatok