Index Vakbarát Hírportál

Magyar pártot tiltana be a Szvoboda

2014. március 10., hétfő 18:58

A magát nyíltan nacionalistának valló Szvoboda párt azt kezdeményezte az ukrán főügyészségnél, hogy tiltsák be az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártot (UMDP), amelynek elnöke, Gajdos István februárig a Viktor Janukovics mögött álló Régiók Pártjának parlamenti frakciójában ült.

A listán bejutott politikus öt kárpátaljai társával együtt februárban lépett ki. Korábban egyértelműen kiállt az ellenzéki megmozdulások nyomán leváltott államfő mellett – aki jelenleg Oroszországban tartózkodik és továbbra is magát tekinti Ukrajna legitim vezetőjének , januárban pedig a magyar képviselő azok között volt, akik megszavazták a tüntetések elleni fellépését megkönnyítő törvényeket. (A már a érvénytelenített törvények elfogadása adott újabb lendületet a tiltakozásoknak, amelyek során a rendőrség összecsapott a tüntetőkkel.)

UMDSZ, UMDP

Bár Gajdos – aki jelenleg független képviselőként a hatalomra jutott ellenzéki kormánykoalíciót támogatja – az UMDP mellett az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ) is az elnöke, utóbbi betiltását nem kezdeményezte a legutóbbi parlamenti választásokon bekerült, 10 százalék feletti támogatással bíró párt. (Az UMDP 2006-ben jött létre, a magyarázat szerint a választási előírások miatt kényszerültek arra, hogy külön párt is alakuljon az UMDSZ mellett.)

Bár az UMDSZ-szel nem felhőtlen a viszonya a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) sem, hétfőn a szervezet szintén kiállt a Szvoboda kezdeményezése ellen.

A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye hangsúlyozza, hogy „Gajdos majdanellenes megnyilvánulásait, valamint azt, hogy antidemokratikus törvényeket szavazott meg" a KMKSZ korábban is elítélte, ám jelenleg a Szvobodával együtt a parlamenti többség tagja.

„A képviselővel kapcsolatos problémákat a koalíción belül kell kezelni, s nem egy párt betiltásával, mert ez a demokrácia alapelveinek megkérdőjelezését jelenti.” – tudatta a közlemény.

Az élet majd felülírja

„Nincsen meg a mechanizmusa egy párt betiltásának, ez csupán a Szvoboda provkációja"  mondta az Indexnek Kincs Gábor. Az UMDSZ-ből 2012-ben kilépett politikus szerint a Szvoboda csak azt akarja elérni, hogy beszéljenek róla, egyébként nincsen jelentősége nyilatkozatuknak. "Nem lehet pártokat betiltani, mindenkinek van helye a nap alatt" – mondta.

Kincs szerint nem valószínű, hogy az új hatalom központi akaratává válhatnának az ilyen nacionalista kezdeményezések. Ez már látszik abból is, hogy Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfő nem írta alá a parlament döntését, amely érvénytelenítette volna a 2012-es – nagyvonalú, ám a gyakorlatban eddig nem érvényesített – nyelvtörvényt.

„A krími helyzethez is nagyrészt az a parlamenti döntés vezetett, ilyet nem lett volna szabad csinálni" – mondta a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumának elnöke. Szerinte az EU-integrációt célul kitűző új hatalomra lehet is érdemben hatniuk az EU tagjainak, hogy nyíltan nemzetiségellenes kezdeményezések ne is merüljenek fel. Ebben nagy szerepük lehet a magyarországi pártoknak is.

Kárpátalja magyarok nélkül

Aggasztó jeleket azonban látott a magyar politikus is: amikor az ungvári megyeházán a tiltakozók népgyűlést alakítottak, akkor az épület előtt zsákokból emelt barikádokon valakik "Kárpátalját magyarok nélkül" feliratú lapokat szórtak el. "Bementem hozzájuk a megyeházára, és szóltam, persze senki sem vállalta magára. Öt perc múlva viszont eltűntek a feliratok" – emlékezett vissza Kincs, aki egyébként két éve azért hagyta el az UMDSZ-t, mert nem értett egyet azzal, hogy Gajdos egyértelműen elkötelezte magát Janukovics mellett.

"Sajnos van egy ilyen posztszovjet beidegződés, hogy azután a bika után kell menni, amelyiken kolomp van" – írta körül plasztikusan a politikai opportunizmus fogalmát Kincs, hozzátéve, hogy kevés haszna volt Beregszásznak abból, hogy egykori polgármestere a parlamentben ült.

Elbátortalanít az útlevél

Kincs úgy látja, sokkal fontosabb volna, hogy az önkormányzatokban, a helyhatósági választásokon szerepelve legyen minél hangsúlyosabb a magyarok jelenléte. Tapasztalata szerint azonban sokan azok közül, akik élve az egyszerűsített honosítási eljárás lehetőségével magyar állampolgárságot szereztek, inkább nem akarnak aktívan részt venni a helyi politizálásban. Ukrajnában ugyanis tilos a kettős állampolgárság – legalábbis ilyen értelmezése is van az alkotmánynak –, és sokan attól tartanak, hogy ha aktívan politizálnának, akkor ennek a politikai ellenfelek gyorsan utánajárnának.

Igaz, Kincs reményei szerint, ha Ukrajna "valóban európai civilizáció része lesz", akkor a kettős állampolgárság intézménye sem lesz tilos, így azok sem lesznek elbátortalanítva, akiknek már van magyar útlevelük.

Rovatok