Lenyeli-e Ukrajna, hogy Oroszország lenyeli a Krímet? Úgy néz ki, hogy a 46 milliós posztszovjet államnak tétlenül kell végignéznie, ahogy Moszkva az orosz földek összegyűjtésének régi hagyományát felelevenítve visszaszerzi a negyed magyarországnyi területet 2,3 millió lakójával együtt. Igaz, vér nélkül.
Megszavazta a függetlenségi nyilatkozatot kedden a Krími Autonóm Köztársaság (AKR) parlamentje. A helyi törvényhozás 81 tagjából 78 képviselő szavazta meg a dokumentumot, amely az ENSZ alapokmányának nemzeti önrendelkezésről szóló részére és Koszovó függetlenségére hivatkozik. (Igaz, az albán többségű egykori szerb tartomány önállóságát sem Moszkva, sem Kijev nem ismeri el.) Szavazott róla Szevasztopol városi tanácsa is. A Krím félsziget déli csücskén lévő, különleges státuszú város nem része az AKR-nek, így neki külön is döntenie kellett a dokumentumról. A hírről az AKR hivatalos honlapja számolt be, amelyen meglepő módon a krími zászló mellett még mindig látható az ukrán zászló és címer.
A Krím csatlakozásának kérdését március 21-én veszi napirendre az orosz parlament – feltételezve, hogy a március 16-ra kiírt krími népszavazáson a 75 százalékban oroszok lakta félszigeten az Ukrajnától való elszakadást és az Oroszországhoz való csatlakozást támogatók lesznek többségben. (A lakosság negyedét az ukrán és tatár közösségek adják, amelyek határozottan ellenzik, hogy a terület Moszkva fennhatósága alá kerüljön.)
Egy szomszédos állam fegyveres erőinek alig burkolt támogatása mellett helyi önvédelmi erők ellenőrzésük alá vonják az ország egy részét és megkezdik az elszakadás előkészítését. A területi épségét veszélyben érző ország tiltakozik, deklarációkra hivatkozik, élvezi a nyugati nagyhatalmak diplomáciai támogatását, de katonailag semmit nem tesz. Az életszerűtlennek tűnő helyzetre egyrészt magyarázatot adnak az erőviszonyok:
„Minden katonai lépést úgy lehetne beállítani a nemzetközi közvélemény előtt, hogy Ukrajna saját lakossága ellen indít akciót” – indokolta az ukrán hadsereg passzivitását Ukrajna ideiglenes védelmi minisztere, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy az ország erői harci készültségben állnak. Igor Tenyuh meglepő módon ezután kijelentette, hogy „jogilag nem követ el agressziót Oroszország”, hiszen nem ismeri el, hogy részt venne a krími megmozdulásokban.
A lényeget ezután tette hozzá: a Kelet-Ukrajnával szomszédos területeken Oroszország olyan február végétől néhány napon át katonai hadgyakorlatot tartott, amelybe 220 ezer katonáját, 1800 tankját és 400 helikopterét vetette be. „Ez többszöröse az ukrán hadsereg erőinek” – mondta Tenyuh.
Ukrajna fegyveres erőinek száma tekintélyes – 196 ezer fő, ám ebből csaknem 50 ezer polgári alkalmazott –, felszereltsége azonban az elmúlt húsz évben folyamatosan gyengült. Nem véletlenül hangsúlyozta Tenyuh is, hogy az aktív katonai lépések óriási forrásokat vonnának el az ukrán költségvetésből. Becslések szerint a szinten tartás kétharmadát sem fedezi a katonai költségvetés, amely az ukrán GDP 0,6 százalékát teszi ki.
„A Krím már elveszett” – idézte a Foreign Policy az Egyesült Államok korábbi védelmi miniszterét. A George Bush, majd 2010-ig Barack Obama alatt is tárcáját vezető Rober Gates szerint a világ elkésett, nem lehet útját állni annak, hogy a területet Oroszország kebelezze be.
Ezt Kijevben nem mondják ki ilyen nyíltan, de mintha az ukrán vezetés már inkább arra koncentrálna, hogy legalább a keleti és déli – döntően szintén oroszajkúak lakta – régiókat ne veszítse el a most hivatalosan 603 ezer négyzetkilométeres, Magyarországnál hat és félszer nagyobb ország.
Ezt jelzi az is, hogy az ukrán hadsereg Tenyuh bejelentése szerint megkezdte délen és keleten is a korábban tervezett hadgyakorlatát.
Kijevi források szerint Moszkva erőinek krími felduzzasztásával a Herszon és Odessza feletti ellenőrzés megszerzését készíti elő. (A két városban agglomerációjával együtt 1,7 millió ember él.) A Krímtől északnyugatra eső területekkel Ukrajnát lényegében elzárnák a Fekete-tengertől, arra csak orosz vizeken át, az Azovi-tengerről juthatna ki. További fejleménye lehetne a földsáv megszerzésének az is, hogy ezzel Oroszország kapcsolatot teremthetne Moldáviával, és a tőle elszeparáltan élő, el nem ismert Dnyesztermenti Köztársasággal, ahol félmillió orosz él, és ahol az orosz hadsereg egyik legnagyobb hadiraktára van. Az egykori szovjet fegyveres erők 14. hadseregéhez tartozó fegyverállományhoz becslések szerint 2500 vagon kéne – feltéve, ha mindenki által elfogadott egyezség születne elszállításáról.
Kérdés azonban, hogy Moszkva kilépne-e a Krím területéről, hogy Ukrajna további részeit vonja ellenőrzése alá. Krím helyzete sokkal egyértelműbb: a lakosság elsöprő többsége orosz nemzetiségűnek vallja magát, a terület közigazgatási határai egyértelműek, a félsziget könnyen védhető, hiszen csak egy szűk földnyelv köti össze Ukrajnával, miközben a Kercsi-szoroson át egy híd megépítésével Oroszország többi részével könnyen kiépíthető szárazföldi kapcsolat is. (A híd megépítésének régi terve most új lendületet kaphat.)
Legvégül ott van a történelmi érv: a Szovjetunión belül a terület csak 1954-ben került az ukrán tagköztársasághoz, Nyikita Hruscsov jóvoltából. Állítólag a szovjet pártfőtitkár – 1938–1947 között az ukrán kommunista párt központi bizottságának első titkára – lelkiismeret-furdalást érzett Ukrajnával szemben, a sztálini represszióban játszott személyes szerepéért. Az átadásról, miután az orosz tagköztársaság legfelső tanácsa megvitatta, az orosz és az ukrán tagköztársaság lakóinak, az érintett Krím megyének, végül az egész Szovjetuniónak szavaznia kellett volna, ám a terület mindezek nélkül az Orosz SZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének döntése nyomán került Ukrajnához. Ráadásul Szevasztopol nem volt a megye része, így egyes értelmezések szerint azt a Szovjetunó megszűnésekor jogellenesen „vitte magával" Ukrajna.
Ukrajna déli és keleti részeivel a helyzet már bonyolultabb: bár Odesszát és Herszont is 60 százalékban magát orosz anyanyelvűnek valló lakja, közülük sokan nem vallják magukat orosz nemzetiségűnek. Hasonló a helyzet keleten: Donyeck és Harkov megyék nagy többsége szintén orosz ajkú, ám sokan így is ukránként vagy a Doni-medence lakójaként határozzák meg magukat.
A 2001-es népszámlálás szerint a 46 milliós Ukrajna lakoinak 30 százaléka orosz anyanyelvű, de csak 17 százaléka – 8,3 millió ember – tartja magát orosz nemzetiségűnek.
Részben ezért nincs is éles etnikai közigazgatási határ, amely mentén a Krímhez hasonló egyértelműséggel leszakadhatna Ukrajnáról újabb terület, amit ráadásul már katonailag sem lehetne olyan könnyen védeni, mint a félszigetet. Ezeken a területeken Moszkva valószínűleg inkább a föderalizációt támogatja majd intenzíven, hiszen már korábban is emellett állt ki több oroszországi politikus. A kijevi tüntetések nyomán hatalomra jutott EU-párti erők azonban ezt szintén az egységes Ukrajna feldarabolásaként értékelik, amelynek célja, hogy Oroszország nagyobb beleszólást kapjon szomszédja politikájának alakításába.
Az elűzött, Oroszországba menekült ukrán exelnök Rosztov-na-Donuból üzente meg, hogy továbbra is magát tartja az ország legitim vezetőjének és így a hadsereg főparancsnokának is. Viktor Janukovics rövid nyilatkozatot tett, újságírói kérdésekre nem válaszolt. A politikus szerint a Nyugat támogatását élvező neonáci erők szerezték meg a hatalmat puccsal Kijevben, és most illegitim hatalmukat szabálytalan választások kiírásával akarják megerősíteni. Janukovics szerint a banditák politikája az ország széteséséhez vezet, ezt mutatja Krím esete is.
A politikus azt ígérte, vissza fog térni Ukrajnába. Ennek valószínűségét csökkenti, hogy Moszkva nem igazán áll ki mellette. Vlagyimir Putyin ugyan őt tekinti Ukrajna államfőjének, az orosz elnök legutóbbi sajtótájékoztatójából azonban egyértelműen kitűnt, hogy nem épít a politikusra. Szerinte az ukrán nép joggal várt változást, Janukovics tekintélye a nullával egyenlő, és nem volt esélye az újraválasztásra korábban sem. Putyin csak a hatalom átvételét kritizálta, kijelentve, hogy így Ukrajna "csupán egyik szélhámosát felcserélte egy másikra". Hogy Janukovicsnak nem szánnak fontos szerepet Ukrajna élén, azt jelzi az is, hogy a volt elnököt – aki ellen az ukrán ügyészség több ügyben vádat emelt – nem Moszkvában, hanem a dél-orosz Rosztov-na-Donuban tartja.
Mivel Janukovics nem válaszolt újságírói kérdésekre, nem derült ki, hogy miként viszonyul Krím elszakadásához, és ha visszatérne, látna-e esélyt a terület megtartására Ukrajnán belül. Mivel Janukovics egyértleműen Ukrajna részeként beszélt a Krímről, érthető, hogy Janukoviccsal akkor sem volna érdemes számolnia Ukrajna élén Moszkvának, ha egyébként úgy látná a Kreml, hogy volna esély a politikus visszahelyezésére az állam élére.