Orbán Viktor a teljes foglalkoztatottság, a magyar föld biztonságba helyezése, a biztonságos időskor és az iskolák teremtése mellett többek között a népességfogyás megállítását ígérte az előző héten a békemenetes beszédében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2013-ban a halálozások száma jobban csökkent, mint a születéseké, így mérséklődött valamelyest a népességfogyás: év végén becslések szerint 9 millió 879 ezren éltek Magyarországon.
Az biztos, hogy becslések szerint az egész EU-ban 10-15 százalékkal csökkenhet a népesség 2050-re, de az egyes országok egészen különböző módszerekkel küzdenek a csökkenés ellen, míg Franciaországban például egyenesen stabil növekedést jósolnak.
Franciaország népessége már meghaladta a 66 milliót, és különböző becslések szerint a következő 36 évben is lassú, több mint 10 százalékkal többen lesznek. Franciaország 73-75 milliós népességgel pedig akár az Európai Unió legnépesebb országává is kinőheti addigra magát. Az egy szülőképes nőre jutó 2,01 gyerekkel 2012-ben még Franciaországban volt a legmagasabb a teljes termékenységi arányszám az Európai Unióban, de tavaly is egyedül az íreknek sikerült beelőzniük őket. Az előrejelzések szerint ráadásul nagyobb részben a magas születésszámnak köszönhetik a biztos népességgyarapodást, és csak kisebbik részben az egyébként a főleg észak-afrikai országokból folyamatos bevándorlásnak.
Azonban annak ellenére, hogy területét nézve Franciaország a legnagyobb tagállam az EU-ban, a lakossága sokáig jelentősen elmaradt a két és félszer kisebb, most egyébként 63,7 millió lakosú Nagy-Britanniától, és Németországtól is. A 19. század végének, a 20. század elejének népességrobbanásából kimaradtak a franciák, de az 1930-as években a kormány már a születések számának növelését célzó intézkedéseket hozott, és komoly állami kedvezményeket adott azoknak a családoknak, amelyekben több gyerek is volt, és a II. világháború után már erősebben beindult a baby boom, mint más nyugat-európai országokban. Az 1950-60-as években már évi 1 százalékkal nőtt a népesség, és az elmúlt években is állandósult a 0,5 százalékos növekedés. A születési ráta 1993-ban még visszaesett egészen 1,65-ig, de azóta már stabilan közel két gyerek jut egy nőre.
A családtámogatási rendszer is elősegítette a folyamatot: például adókedvezményekkel, a nők részmunkaidős foglalkoztatásának támogatásával is ösztönzik a gyerekvállalást. A harmadik gyerekre már kétszer annyi családi pótlék jár, mint az első kettő esetében, és mára már a francia családfelfogásnak is természetes része lett a három gyerek. Habár a francia nők most már átlagosan 30 évesen szülnek először, egyre többen vállalnak gyereket 40 éves koruk felett is. 2010-ben több évtizedes rekord dőlt meg, 832 ezer csecsemő született, miközben emellé még 75 ezer bevándorló is érkezett.
A világ demográfiai adatait összesítő Population Reference Bureau (PRB) szerint Latin-Amerikában továbbra is mindenhol népességnövekedés figyelhető meg, bár annak mértéke az utóbbi években jelentősen csökkent. A legkevésbé Kuba, a Kis-Antillákon található Martinique és Uruguay népessége nő (mindegyik 0,4 százalékkal), a leggyorsabban pedig Guatemala (2,6 százalék) és a kétszázezres Francia Guyana (2,3 százalék) gyarapszik, de a tizenegymilliós Bolívia (1,9 százalék) sem sokkal marad el tőlük. A 227 milliós Brazília népessége jelenleg évente 0,9 százalékkal nő, a 118 milliós Mexikóé másfél százalékkal.
Az ENSZ népesedéssel foglalkozó szakosított szervezete, a UNFPA becslései szerint Latin-Amerika és a Karib-térség városokban élő lakossága 2030-ra a mostani 394 millióról 609 millióra duzzad, ami már elsősorban nem a vidékről a városba való beáramlásnak, hanem a természetes népszaporulatnak lesz betudható. Mint írják, a népesség főleg a szegényebb rétegek magas termékenysége miatt nő majd.
Spanyolországban jelenleg évente 0,1 százalékkal nő a népesség, de a trend hamarosan megfordulhat: becslések szerint a ma 46,6 milliós országnak 2050-re 42,3 millió lakosa lesz. A népesség vérhatóan 2017-től kezd majd fogyni, 2023-ra 44,1 millió lakossal számolnak. A spanyol állami statisztikai hivatal szerint a fogyás Spanyolország minden tartományára jellemző lesz, kivéve a Kanári-szigeteket, valamint az Észak-Afrikában fekvő Ceutát és Melillát.
Az ibériai országban a születések száma 2009 óta csökken, ami egy korábbi demográfiai válság következménye: a 80-as évek végén és a 90-es években tapasztalt alacsony születésszám miatt a következő tíz évben 1,9 millióval (17 százalékkal) fog csökkenni a szülőképes korú nők száma. Ezt a drasztikus csökkenést az sem tudja kompenzálni, hogy eközben az egy nőre jutó gyerekek számának átlaga 1,34-ről 1,41-re nő majd 2022-ig. Ugyaneddig a várható élettartam a férfiak esetében 81,8, míg a nők esetében 87 évre nő majd, így a társadalom elöregedése Spanyolországban is komoly gondokat okozhat a következő évtizedekben – 2060-ig a GDP-nek a jelenleginél 3,6 százalékkal nagyobb hányadát kell majd nyugdíjra fordítaniuk (ennél Európában csak Szlovénia és Luxemburg kilátásai rosszabbak).
A helyzetet tovább rontja, hogy elapadni látszik az a bevándorlási hullám, amely eddig helyrebillentette Spanyolország demográfiai mérlegét: míg 2000 és 2010 között kilencszázezerről 5,7 millióra nőtt a regisztrált bevándorlók száma (közülük körülbelül egymillióan Dél-Amerikából érkeztek), 2011-ben már 15 ezerrel, 2012-ben pedig 216 ezerrel többen hagyták el az országot, mint ahányan újonnan érkeztek, ami elsősorban a válság óta folyamatosan romló munkaerőpiaci kilátásoknak köszönhető. A kivándorlók közül 2012-ben csaknem 60 ezren spanyolok voltak, ők elsősorban Ecuadorba, az Egyesült Királyságba, Németországba és Franciaországba mentek. Ugyanebben az évben körülbelül ugyanennyi romániai és 52 ezer marokkói bevándorló hagyta el az országot.
A néppárti (Partido Popular) Mariano Rajoy vezette konzervatív kormány tavaly év végén sikerként értékelte, hogy 2006 óta először csökkent a regisztrált munkanélküliek száma. A kritikusok szerint azonban ebbe nem számolta bele, hogy eközben 250 ezren emigráltak Spanyolországból. Úgy tűnik, a 25 százalék körüli munkanélküliség megfékezése egyelőre sokkal előrébb van a politikai napirenden, mint a népességcsökkenés, de ha a becslések beteljesülnek, akkor tíz év múlva a nyugdíjrendszer összeomlása lehet az elsődleges problémaforrás.
A Szovjetunió felbomlása óta tavaly mutatott először többletet a természetes szaporulat Oroszországban. Igaz, a 143,7 milliós országban csupán 23 ezerrel születtek többen, mint haltak meg, ám az eredmény így is látványos, ahhoz képest, hogy a a kilencvenes évek óta csaknem húsz éven át évente fél-egymillió fővel volt mínuszban a mutató. Hogy a lakosság száma 1991 és 2013 között csak ötmillióval csökkent, az a volt Szovjetunió területéről bevándorlóknak köszönhető – no meg az állampolgárságot kapott Gérard Depardieu-nek.
A Szovjetunió felbomlásakor a 22 millió négyzetkilométeres országban 293 millió ember élt. Ma ugyanezen a területen – immár 15 államban – 292 millióan laknak. A látszólagos stagnálás azonban komoly változásokat takar: az európai részek lakosságcsökkenését a közép-ázsiai gyarapodás ellensúlyozta. A három balti állam 7,7 milliós lakossága 23 év alatt 6,3-ra csökkent, ami 18 százalékos csökkenést jelent. Belarusz, Ukrajna és Moldova összlakossága 66,1 millióról 12 százalékkal 58,1 millióra csökkent.
A Kaukázusban már vegyesebb a kép: Örményország és Grúzia 8,8 milliós összlakossága 9 százalékkal, 8 millióra csökkent, eközben Azerbajdzsán 6,4 milliós lakossága 8,6 millióra nőtt, ami 23 év alatt 34 százalékos növekedést jelent. Közép-Ázsiában a legnagyobb Kazahsztán most 16,9 milliós lakossága az elmúlt bő 20 évben – az orosz elvándorlással és a pozitív szaporulattal – félmillió fővel, azaz 3,1 százalékkal nőtt. Eközben Türkmenisztán Kirgizisztán, Üzbegisztán és Tadzsikisztán – utóbbi három a Szovjetunióban és a FÁK országok között is a legszegényebbnek számított – 32,7 milliós összlakossága 43 százalékkal gyarapodott, így most 46,5 millió főt tesz ki.
A 2025-ig tartó demográfiai programját 2007-ben meghirdető putyini vezetés természetesen a saját sikereként állítja be a trendet látszólag megtörő számokat, ám a demográfusok szerint a kép csalóka. Egyszerűen most ért szülő korba az utolsó baby boom-hullám, az 1985-1989-es időszak generációja. Az utánuk következő „csonka generációval” mindenképpen ismét mínuszba ér a természetes szaporulat.
A Kreml szerint azonban a felívelés nagyrészt a demográfiai program eredménye: ez az anyasági tőke bevezetése, amely nyomán a szülők a második gyermektől idén már 429 ezer rubelre jogosultak. A nagyjából 2,8 millió forintnak megfelelő összeg persze csak korlátozottan használható fel. Vagy a szülő nyugdíjpénztári megtakarításaként írható jóvá, vagy ingatlanvásárláshoz, lakáshitel törlesztéséhez vehető igénybe, illetve a gyermek óvodai ellátására vagy oktatására fordítható.
A gyes a fizetés negyven százalékát teszi ki, de legfeljebb 16 ezer rubel lehet (egy rubel kb. 6,5 forint). Ez a számszerű felső korlát évről évre növekszik. Ez csak a gyermek másfél éves koráig jár, viszont a szülő emellett megkaphatja négyhavi teljes fizetését – 44 ezer rubeles havi felső határral – és állampolgári alapon egyszeri támogatást a születéskor: ez most 13 ezer rubel.
A lakosság gyarapodását azonban nem ettől, mint inkább a migrációs politikától reméli Moszkva. Igaz, a határon túli oroszok hazatelepüléséről szóló program egyelőre a vártnál szerényebben teljesít. 2006 és 2013 között 130 ezren jöttek így Oroszországba – főként a volt Szovjetunió közép-ázsiai területeiről. Az áttelepülők 240 ezer rubel indulótőkét is kapnak. Az áhított cél, az évi 300 ezer hazatelepülő a világ húszmilliósra becsült orosz kolóniáiból azonban még messze van.
A program szépséghibája, hogy erősen megköti, az ország mely részén települhet le a résztvevő. Az így érkezők száma eltörpül az állampolgárságot saját jogon szerző évi 360 ezer fő mellett. Ebből átlagosan 60 százalék vallja magát orosz nemzetiségűnek, ők döntően a volt Szovjetunióból érkeznek. Az ő esetükben egyszerűsített honosítási eljárással adható meg az orosz állampolgárság.
A leglátványosabb eredményt azonban számszerűen idén érte el az orosz „népesedéspolitika": miután a Krím Ukrajnától való elszakadásáról szavazott és kérvényezte csatlakozását Oroszországhoz, már most tudható, hogy a következő hónapokban Oroszország lakosainak száma körülbelül kétmillióval fog nőni.
Európában Németországban az egyik legalacsonyabb a születésszám: 2012-ben ezer lakosra csak 8,4 újszülött jutott. A legutolsó (2012-es) adat szerint 196 ezerrel többen haltak meg mint ahányan születtek. A népességszám azonban a bevándorlásnak (2012-ben 368 945 fő) köszönhetően mégis csekély mértékben emelkedett.
Németország már régóta befogadó ország - 194 nemzet tagjai élnek ott. A 82 milliós lakosságból 15 millió embert számítanak „migrációs hátterűnek", azaz bevándorlónak vagy bevándorolt család leszármazottjának. A nem németek közül a legnagyobb arányban törökök élnek Németországban: számuk az utóbbi időben valamelyest csökkent a visszaköltözések és az elhalálozások miatt, de így is 1,6 millió törököt számoltak a legutóbbi népszámláláson. Emellett nagyobb arányban élnek olaszok (kb. 500 ezer), lengyelek (400 ezren), görögök (276 000), a volt Jugoszláviából származók, illetve ázsiaiak (kb. 800 ezren) és afrikaiak (kb. 215 ezer).
A bevándorlásnak köszönhetően a népesség nem fogy, de ha ránézünk a korfára, az nyugtalanító jövőt vetít előre: a legnagyobb számú generáció a 40-50 éves korosztály, amely szépen menetel a nyugdíj felé. Az utánpótlás az alacsonyabb korosztályokban nem látszik, a korfa itt bizony eléggé szűk.
Ausztriában egy 2009-es adat szerint a lakosság 17,8 százaléka, azaz közel 1,5 millió ember számít bevándorlónak („migrációs hátterű"). A bevándorlók közül a legnagyobb csoport a németeké: 2010-ben 213 ezer Ausztriában élő németet regisztráltak. A második helyen a 207 ezer, Szerbiából, Montenegróból és Koszovóból érkezett bevéndorló szerepel. Őket követi a 183 ezer török, a 130 ezer bosnyák és a 70 ezer horvát. Az osztrák demográfiai előrejelzések szerint az elkövetkező 20 évben a lakosság 9 millióra, 2050-re akár 9,5 millióra emelkedhet. Bevándorlás nélkül 2030-ra 8,1 millióra, 2050-re 7,3 millióra csökkenne a lakosságszám.
Németország sokat köszönhet a bevándorlásnak, de sok problémát is kellett emiatt leküzdenie. A Német Szövetségi Köztársaság gazdasága az 50-es évek közepén lódult meg. A gazdasági fellendülés teljes foglalkoztatottságot hozott, de hamar hiány lépett fel a kisebb presztízsű, de szakképzettséget igénylő fizikai munkakörökben, így például az autóiparban, az építőiparban vagy a bányászatban.
1955-től kezdve így kétoldalú megállapodásokkal toboroztak munkaerőt főként Olaszországból, Görögországból, Spanyolországból, Törökországból, Marokkóból, Portugáliából, Tunéziából és Jugoszláviából. Kezdetben csak határozott időre szóló szerződéseket kötöttek, hogy a jelentkezők visszatérjenek hazájukba, és helyükre újak jöhessenek. Nem véletlenül nevezték ezeket a munkásokat vendégmunkásnak (Gastarbeiter): ez a szó egyszerre utalt arra, hogy tartózkodásuk csak átmeneti, másrészt arra, hogy szívesen látják őket Németországban (ha dolgoznak). A folyamatos rotálás azonban hamar csődöt mondott, mivel a munkaadóknak sem érte meg újból és újból betanítani az újabb turnusokat.
1964-ben 1 milló vendégmunkás volt Németországban, 1974-ben pedig már négymillió a hozzátartozókkal együtt. A külföldi munkaerő alkalmazásával megbízott Heinz Kühn egy 1979-es jelentésben már azt állapította meg, hogy Németország visszafordíthatatlanul befogadó országgá vált: az országba érkezett külföldiek már nem vendégmunkások, hanem bevándorlók, akik családjukkal együtt nem is akarnak visszatérni hazájukba.
A hetvenes évek végén kirobbant második olajválság miatt viszont közel kétmillió munkanélküli volt az országban. Komoly társadalmi vita kezdődött a bevándorlás kérdéséről. A Kohl-kormány kezdeményezésére bevezették az úgynevezett hazatérést segítő törvényt: fejenként 10 500 márkát, és gyerekenként további 1500 márkát fizettek (a főként török) vendégmunkásoknak, ha hazatérnek. A program nem volt túl sikeres, csak 150 ezer külföldi tért haza.
A kilencvenes években a politika hozzáállása is megváltozott: elfogadták, hogy a kulturális különbségek miatt soha nem tudják integrálni a törököket a német társadalomba, létük és munkájuk viszont fontos a német társadalomnak és gazdaságnak. Egy akkor született törvény ezért megkönnyítette a német állampolgárság megszerzését a már Németországban született bevándorló-gyerekeknek. A német politika egyik legnagyobb kérdése az elmúlt másfél évtizedben is a teljesen képzetlen, szociális hátrányokkal küzdő, és nehéz helyzetéből kitörni alig tudó bevándorlók problémájának kezelése volt.
Szlovákiában 2006-ban 603 csecsemővel több született, mint ahány temetést tartottak abban az évben. Ez volt az utolsó év, amelyben az országban pozitív demográfiai trendről számolhattak be. Szlovákia lakossága most 5 410 838 fő. Hasonlóan az Európai Unió legfontosabb trendjeihez, a legnagyobb kihívás a társadalom elöregedése, illetve a születések számának hosszútávú csökkenése. Az országos trendhez hasonlóan csökken a magyarlakta régiók lakossága is: míg Szlovákiában 2011-ben 458 467 magyar élt, amely a lakosság 8,5 százalékát jelentette, addig húsz évvel korábban ugyanez az arány még 10,8 százalék (567 296 fő) volt. A népességcsökkenés ellensúlyozására a szakértők a bevándorlók számának emelését javasolják.
A Szlovák Tudományos Akadémia 2013-ban megvizsgálta a 18 és 45 éves korosztály családalapítási terveit. Az 1800 fős minta alapján elkészült tanulmányból kiderült: a mai szlovák fiatal generációban a kétgyerekes modell az ideális. Ugyanakkor sok pár esetében a tervek csúsznak, elmaradnak. Ennek oka a tanulmány szerint, hogy nem sikerült megtalálni a megfelelő párt, a fiatalok életmódja hedonista irányba mozdult el. A nőknél megjelent egy új jelenség is, az ún. optimális állapot kivárása a gyerekvállalás szempontjából.
Csupán 7,68 millió csehet számolnak majd össze a becslések szerint 2101-ben, mert a következő években a már szükségszerűen megjelenő migráció sem lesz képes kiegyenlíteni a lakosság természetes fogyását – jelentette 2013-bana a Cseh Statisztikai Hivatal. Csehország lakossága most 10,52 millió ember. Létszámuk 2002 óta kismértékben növekszik, a trend 2018-ig kitart (10,54 millió), de az évszázad közepére már csak 9,1 millió lakosa lesz az országnak. A 2013-as cseh köztársasági elnöki kampány során egy online kérdésre, miszerint mit tenne elnökként az alacsony termékenységi ráta (1,45) javítása érdekében, Milos Zeman azt felelte, a demográfiai válságot fiatal szlovák bevándorlókkal oldaná meg. Csakhogy a szlovákok között ennek a kategóriának a mutatója hasonló arányokat jelez, így a kampányötlet semmit nem oldana meg.
A cseh nyugdíjrendszer a többgyermekes dolgozó anyákat inkább bünteti, mintsem jutalmazza kedvező adófizetési lehetőségekkel, ezért Tomáš Fiala, a prágai Közgazdaságtudományi Egyetem Demográfiai Tanszékének vezetője szerint is figyelembe kellene venni a csehországi nyugdíjrendszer kialakítása során a felnevelt gyermekek számát. Változtatni kellene a migrációs politikán is: azoknak a bevándorlóknak, akik legálisan tartózkodnak Csehországban, nemcsak ugyanolyan kötelezettségekkel, de ugyanolyan jogokkal is kellene rendelkezniük, mint a cseheknek. Például hasonló feltételeket kellene biztosítani nekik és családtagjaiknak az egészségbiztosítási rendszerben. Fiala becslése szerint Csehországnak 4 millió bevándorlóra lenne szüksége az évszázad végéig a mostani arányok fenntartásához, ezt azonban mások irreálisnak tartják.
A csehek elmentek odáig, hogy Prágában randimetrókat indítottak az ismerkedés népszerűsítése érdekében, igaz, ennek sikere és hatékonysága nagyjából a magyar állam által szervezett táncrendezvényekhez hasonlítható.