Index Vakbarát Hírportál

Jacenyuk több hatalmat adna a régióknak

2014. április 11., péntek 21:03

Az ukrajnai régiók hatalmának növelését ígérte Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök pénteken.  Szerinte ezzel enyhíteni lehetne a kelet-ukrajnai feszültséget Donyeckben, ahol a héten oroszbarát szakadárok elfoglalták a megyei adminisztráció épületét, és kikiáltották „a független donyecki köztársaságot”.

Jacenyuk az ukrán államszervezet decentralizációjával kapcsolatban közölte, hogy szerinte a helyi vezetésnek kell nagyobb önrendelkezést és a választott testületeknek, a tanácsoknak kell nagyobb befolyást kapniuk a helyi ügyek intézésében, ez pedig a készülő új alkotmányban érvényre is fog jutni – idézi az ukrán miniszterelnököt az MTI.

Egyúttal arról is beszélt a donyecki megyei adminisztráció vezetőjével, a város polgármesterével, valamint Rinat Ahmetov helyi oligarchával – Ukrajna leggazdagabb emberével – folytatott egyeztetései után, hogy a parlamentnek törvényt kell elfogadnia a helyi népszavazások megtartásának rendjéről. Arról azonban nem szólt, hogy pontosan milyen kérdéskörökben engedélyeznék a helyi referendumokat.

A Donyeck mellett két másik kelet-ukrajnai városban,Luhanszkban és Harkovban is középületeket elfoglaló fegyveres szakadárok azt követelik, hogy írjanak ki népszavazást az orosz határ mentén fekvő területek statusáról. A szakadárok függetlenséget akarnak a megyéknek, de elhangzottak olyan követelések is, hogy az érintett területek a Krímhez hasonlóan csatlakozzanak Oroszországhoz.

A kormányfő pénteken ismét felszólította az épületfoglalókat, hogy az erőszakot elkerülendő önként tegyék le a fegyvert, és hagyják el a megszállt épületeket. Donyeckben a megyei adminisztrációt tartják megszállva, Luhanszkban pedig az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) épületét. Harkovban a hét folyamán a biztonsági erők visszavették az elfoglalt középületeket a tüntetőktől.

Lavrov is régiókról beszél

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ezzel párhuzamosan kijelentette: garantálni kell Ukrajna semlegességét és kívül kell tartani a NATO-n az egykori szovjet tagköztársaságot. Egyúttal tagadta, hogy Moszkva a kelet-ukrajnai területek bekebelezésére készül.

„Ukrajnát egy egészként akarjuk látni a jelenlegi határain belül, de a régiók teljes tiszteletben tartásával” – mondta. Lavrov egyúttal tagadta azt az amerikai vádat is, hogy Moszkva ügynököket és katonákat küldött Kelet-Ukrajnába.

A kelet-ukrajnai épületfoglalások legfrissebb fejleményeiről szóló cikkünket itt olvashatja.

Rovatok