Index Vakbarát Hírportál

Kegyelmet adna Zsák Malina Hedvignek az új szlovák államfő

2014. április 11., péntek 10:44

Amennyiben az ügyészség elítélné Zsák Malina Hedviget, úgy Andrej Kiska elnöki kegyelemben részesítené őt, miután beiktatták funkciójába - írja az Új SZÓ. 

Andrej Kiska a Markíza tévécsatornának adott interjúban azt mondta,

már nyolc éve kergetünk itt egy embert és nem vagyunk képesek befejezni. Az emberi méltóság megsértése ez. Már régen véget kellett volna ennek vetni.

Mint azt mi is megírtuk, április 4-én 7 évig tartó eljárás után vádat emelt az ügyészség Zsák Malina Hedvig ellen hamis vallomástétel és hamis eskü bűntette miatt.

Az akkor 23 éves diáklány azt mondta, hogy 2006 augusztusában megverte két férfi Nyitrán, mert az utcán magyarul beszélt. Az ügy vizsgálatát a rendőrség szeptemberben azzal zárta le, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy a nő vallomásában elmondta. 2007 májusában Malina Hedvig ellen hamis tanúzás vádjával eljárást indított a szlovák főügyészség, ez zárult most le.

Zsák Malina Hedvig ma egy győri bérelt lakásban él családjával, 2015-re egy közeli faluban épül fel az otthonuk.

Rovatok