„Ez a válaszunk a kialakult helyzetre és – őszintén szólva – az aggodalmunkra, amelyet a Vlagyimir Putyin elnöksége alatt tapasztalt orosz expanziós, katonai törekvések váltottak ki” – közölte a kanadai miniszterelnök, megindokolva, hogy miért küldenek Lengyelországba hat vadászgépet a NATO keleti megerősítésére.

Stephen Harper nyilatkozata összhangban van a NATO főtitkárának korábbi kijelentéseivel. Anders Fogh Rasmussen a hét elején elmondta, hogy Ukrajnában ugyan nem gondolkodik a szövetség katonai lépéseken, ám saját keleti határain erősíteni fogja katonai jelenlétét.

Genf nem mérföldkő

Ahhoz képest, hogy a csütörtökre tervezett négyoldalú találkozó megtartása még órákkal a kezdet előtt is kérdéses volt, tulajdonképpen sikernek tekinthető, hogy az orosz, ukrán, EU-s és amerikai tárgyalófelek közös dokumentumot fogadtak el a helyzet rendezéséről.

A fennmaradó ellentéteket azonban már önmagában az is jelezte, hogy a hét órán át tartó megbeszélések után külön sajtótájékoztatót tartott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, és külön beszélt az újságírókkal ukrán kollégája Andrij Descsicja, valamint John Kerry amerikai külügyminiszter és az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton.

Ráadásul a megállapodás sem tartalmaz konkrét lépéseket, csupán az erőszaktól való tartózkodásra szólít fel. Ebben mindegyik fél egyetért, ám a másikat okolja a kialakult helyzetért.

• Moszkva továbbra sem ismeri el, hogy saját erői volnának Kelet-Ukrajnában, vagy hogy nyíltan támogatná az ottani irreguláris erőket.
• Kijev nem szándékozik kivonni a térségből erőit, amelyeket terrorelhárítás címén rendelt oda.
• Obama és Merkel a találkozó után is a szankciók kiterjesztésének lehetőségéről szólt, arra az esetre, ha Oroszország nem tenne eleget a feszültség oldásáért.

A megállapodás tartalmazza a törvénytelen fegyveres csoportok lefegyverzését, valamint a középületek tiltakozó blokádjának feloldását, ám kérdés ez kinek a feladata. Miután Moszkva nem ismeri el, hogy ezekhez az erőkhöz köze van, szerinte ennek rendezését maguknak az ukránoknak kell elérniük.

Nyilvánvaló azonban, hogy ha ez nem történik meg, akkor a politikai viták folytatódnak, hiszen a Nyugat szerint Moszkva felelőssége is a fenti célok megvalósítása. Ennek híján pedig ismét előkerül az Oroszország elleni szankciók kérdése, ami végső soron azt mutatja, hogy a Genfben elért eredmény csupán látszatmegoldás, a konfliktus lényegét tekintve nincs közeledés.

Ha már mérleget kell vonni, akkor a tárgyalásból Moszkva jött ki nyertesként: a megállapodás ugyanis lényegében csak Ukrajna keleti részéről szól, a Krímről kevésbé, ami azt jelzi, hogy lényegében a külvilág tudomásul vette a félsziget orosz elcsatolását.