Index Vakbarát Hírportál

Washingtonnak fogy a türelme Moszkvával szemben

2014. április 19., szombat 08:38

Az ukrajnai feszültség enyhítéséről szóló genfi megállapodás azonnali és maradéktalan végrehajtására szólította fel az amerikai kormány Oroszországot. A washingtoni külügyminisztérium egy magas rangú tisztségviselőjének tájékoztatása szerint John Kerry tárcavezető pénteken telefonon egyeztetett orosz kollegájával, Szergej Lavrovval, valamint Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfővel.

A Lavrovval folytatott megbeszélésen Kerry szorgalmazta, hogy Moszkva azonnal és maradéktalanul teljesítse a genfi megállapodásban foglaltakat. Hangsúlyozta, hogy a következő néhány nap döntő jelentőségű lesz valamennyi félnek a megállapodás végrehajtásában. Az amerikai külügyminiszter a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatistákra utalva elsősorban azt sürgette, hogy az „illegálisan felfegyverzett” csoportok adják le fegyvereiket – írja az MTI.

A másik telefonbeszélgetésen Kerry gratulált Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfőnek az Egyesült Államok, Oroszország, Ukrajna és az Európai Unió által csütörtökön elfogadott négyoldalú megállapodás végrehajtása terén tett fontos lépésekhez. Egyebek mellett az amnesztiatörvény tervezetéhez, amelynek értelmében kegyelemben részesülnek a közelmúltbeli zavargások résztvevői, ha önként leadják a birtokukba került fegyvereket, illetve elhagyják a törvénytelenül elfoglalt középületeket és tereket.

Az Egyesült Államok szorosan figyelemmel kíséri a fejleményeket – hangsúlyozta Barack Obama nemzetbiztonsági tanácsadója is. Susan Rice újságíróknak azt mondta, ha megállapodásban foglaltak nem válnak valóra, annak meglesznek a következményei. „Ezt egyértelművé tettük” – fogalmazott.

Rovatok