Index Vakbarát Hírportál

EBESZ-megfigyelőket fogtak el Ukrajnában

2014. április 25., péntek 20:10

Fegyveres Moszkva-barát szakadárok állították meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit szállító buszt, és utasait fogságba ejtették a kelet-ukrajnai Donyeck megyében lévő Szlovjanszk városban pénteken. Az ukrán belügyminisztérium szerint már tárgyalnak a megfigyelők kiszabadításáról.

A túszejtők azt mondták, hogy „oroszországi illetékesektől” várnak utasítást, addig nem engedik el a foglyokat. A megfigyelők közt egy cseh, egy lengyel, egy svéd, egy dán és három német volt, őket védte öt ukrán fegyveres.

A tárca sajtószolgálatának közlése szerint az autóbuszt Kramatorszk felől a városhoz érkezve tartóztatták fel a fegyveresek déltájban. Vjacseszlav Ponomarjov, a város önkényesen kinevezett szakadár polgármestere közben más forrás szerint azt mondta, hogy „a kijevi kormány egy katonai kémje” is a buszon utazott az EBESZ küldöttségével, ezért ejtették a csoportot foglyul, írja az MTI.

Korábban azt lehetett tudni, hogy megszakadt a kapcsolat a megfigyelőkkel, az eltűnésük hírét most erősítették meg. Az ukrán belügyminiszter kijelentette, hogy „ha terroristák ejtették túszul a megfigyelőket, akkor botrányos bűncselekményt követtek el, megsértve az EBESZ alapelveit, és erre megfelelő válaszlépést tesz Ukrajna, illetve a nemzetközi közösség.”

Újraindul a terrorellenes akció

Az ukrán ügyvivő védelmi miniszter, Mihajlo Koval azt mondta, hogy újraindul a terrorellenes akció Kelet-Ukrajnában. Szlovjanszkban csütörtökön átmenetileg leállították az akciót, miután megnövekedett az orosz katonai jelenlét Ukrajna keleti határánál és megnövekedett annak veszélye, hogy az oroszok betörnek Ukrajnába.

Az Ukrán Nemzeti Gárda teljesen bekerítette Szlovjanszkot, a parancsnokuk szerint azért tettek így, hogy a szeparatisták ne kapjanak kívülről erősítést. Az ukrán hatóságok szerint a fegyveres szakadárok kórházakban és óvodákban „rendezkedtek be ellenállásra.”

Az ukrán helyzetről bővebben ebben a cikkben olvashat.

Rovatok