Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun kimondta. Megírom.

2014. április 25., péntek 09:57

Észak-Korea harmadik generációs vezetője nemcsak arról híres, hogy a családi hagyományoknak megfelelően szeret dolgokat megtekinteni, hanem arról is, hogy mindezt egyenfüzetekbe szorgosan jegyzetelő katonák, civil ruhás emberek között szereti tenni. Igaz, ez is családi tradíció: a kommunista inkubátorba zárt országot megalapító nagyapa, Kim Ir Szen, majd az apa, Kim Dzsongil szavait is tömeges jegyzetelés kísérte – derült ki a BBC összeállításából.

A módszer népgazdasági szempontból is rendkívül hasznosnak bizonyult. Ennek köszönhető, hogy 1976-ban nem vesztek el Kim Ir Szen szavai, amikor egy teherautót nézegetve kijelentette: „raktere nem elég nagy a motor erejéhez képest”. „Ennek nyomán a teherszállító kapacitását 800 kilogrammról két tonnára emelték, így a munkát 50 helyett 20 is el tudta végezni” – áll az észak-koreai hírügynökség, a KCNA archívumában.

Az észak-koreai helyzetet ismerők szerint a jegyzető díszlet fontos eleme a hasznos útmutatásokat osztó nagy vezető képének.

Bár állítólag létezik saját fejlesztésű tablet is, a protokollképeken látható jegyzetelés azonban minden elektronikus kütyüt nélkülöz, még egy diktafont sem látni senkinél.

Ez nem véletlen: a nottinghami Kínai Kortárs Tudományok Egyetemének professzora, Steve Tsang szerint ugyanis a jegyzetelők „nem írnak le mindent, például politikailag óvatlan kijelentéseket, amelyek később visszaüthetnek rájuk”.

Rovatok