Index Vakbarát Hírportál

Aszad újra indul az elnöki székért

2014. április 28., hétfő 15:14

Hivatalosan bejelentette hétfőn Bassár el-Aszad szíriai államfő, hogy jelöltként indul a június 3-i elnökválasztáson - közölte Mohamed el-Lahhám, a szíriai parlament elnöke az állami televízióban. 

Aszad 2000 óta van hatalmon, harmadik elnöki ciklusára készül, miközben 2011 márciusa óta polgárháború dúl az országban. Aszad bejelentése nem volt meglepetés, sőt várhatóan meg is nyeri az elnökválasztást, bár egyelőre nem világos, hogy miként tudják lebonyolítani a voksolást azokban a térségekben, ahol harcok dúlnak - jegyezte meg az AP hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Még hat jelölt van versenyben, de Aszadon kívül nekik várhatóan csak annyi szerepük lesz, hogy a legitim választás látszatát keltsék. Legutóbb vasárnap nevezett meg négy új elnökjelöltet a szíriai parlament. A szavazást a tervek szerint a kormányerők által ellenőrzött területeken rendezik meg, és az ellenzék, valamint a nyugati hatalmak is "bohózatnak" tartják a voksolást.

A 2012-ben elfogadott új alkotmány értelmében csak olyan jelöltek indulhatnak az elnökválasztáson, akik az elmúlt tíz évet Szíriában töltötték. Ez gyakorlatilag kizárja az emigráns ellenzékiek elindulását.

Hisám Saar, a választási bizottság elnöke bejelentette, hogy korlátozzák a szíriai menekültek választójogát. Az al-Vatan kormánypárti napilap beszámolója szerint június 3-án csak azok szavazhatnak, akik törvényesen menekültek külföldre. A határt illegálisan átlépő szíriaiaknak nincs joguk szavazni a befogadó országban - olvasható az újság hétfői számában. Saar elmondta, hogy Szíria államterülete mindazonáltal "nyitva áll minden olyan állampolgár előtt, aki élni akar a szavazati jogával, többek között a szomszédos országokban élő szíriaiak előtt is".

Rovatok