Index Vakbarát Hírportál

Halálra ítéltek 683 embert Egyiptomban

2014. április 28., hétfő 11:28 | aznap frissítve

Március végén az ENSZ és az Európai Unió tiltakozására elhalasztották az ítélethirdetést abban a perben, amit a Muzulmán Testériség 683 tagjának ügyében indítottak. Egy hónappal később, hétfőn azonban halálra ítélték őket - írja az Aljazeera.

A halálraítéltek között van Mohamed Badíe, a csoport első számú vezetője. Az ítéletet a főmuftinak még jóvá kell hagynia. A hivatalosan terroristának nyilvánított csoport tagjait egyebek mellett egy rendőr megölésével és erőszakra buzdítással vádolták a Minja-tartománybeli bíróságon. A bíróság épületénél több nő elájult, amikor értesült hozzátartozója elítéléséről. A hétfőn elítélt 683 vádlottból csupán mintegy ötven van őrizetben, a többiek óvadék ellenében szabadlábon, míg mások szökésben vannak.

Az egyiptomi átmeneti kormány, amelyet gyakorlatilag a hadsereg irányít, az igazságszolgáltatást védve azt állítja, hogy a szigorú ítéleteket "alapos vizsgálat" előzte meg. A hétfői tárgyaláson viszont a védelem azzal vádolta a bíróságot, hogy az ügyben a meghallgatásokra egyetlen tanút sem idézett meg.

Ugyanez a bíróság márciusban a tavaly júliusban elűzött Mohamed Murszi volt elnök 529 támogatóját ítélte halálra. Az elítélteket többek között egy rendőr meggyilkolásában, valamint személyek és tárgyak ellen irányuló támadásokban találták bűnösnek. A bíróság hétfőn az 529 halálra ítélt közül 37 esetben megerősítette az ítéletet, a többiekét életfogytig tartó börtönre módosították.

A mindössze két ülés alatt született határozat világszerte felháborodást váltott ki, mind az ENSZ, mind az Európai Unió tiltakozó nyilatkozatokat adott ki az eljárással kapcsolatban, amely szerintük nem felelt meg a nemzetközi jogi normáknak.

Egy másik, Kairóban folyó perben szombaton a volt elnök 13 tagjának ügyében hoztak első fokon ítéletet. A vádlottakat izgatás, szabotázs és a közrend megsértésének vádjában mondták ki bűnösnek, és ítélték őket első fokon öttől 88 évig terjedő börtönre.

Miután a hadsereg 2013 júliusában elmozdította hivatalából Mohamed Murszit, az elnök 15 ezer támogatóját tartóztatták le, köztük a terrorista szervezetnek nyilvánított és betiltott Muzulmán Testvériség vezetőségét. Jelenleg már a Mohamed Murszi ellen indított eljárások is zajlanak.

Rovatok