Index Vakbarát Hírportál

Több mint 2100-an haltak meg a sárlavinában

2014. május 3., szombat 12:03

Több mint 2100 halottja van annak a sárlavinának, amely pénteken zúdult le egy falura az északkelet-afganisztáni Badahsán tartományban – írja az MTI a helyi kormányzó szóvivője nyomán.

Háromszáz családból több mint 2100 ember vesztette életét Ab Barak falu térségében – mondta Navid Forotan.

Két lavina volt

A falusiak és néhány tucat rendőr ásókkal folytatta a kutatást napfelkelte után, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy nincs remény túlélők felkutatására, mivel egyes helyeken mintegy 100 méter magas sár temette be a térséget.

Pénteken két sárlavina söpört végig a hegyvidéken. Az első egy kisebb volt, amely csak néhány házat temetett be. A második, jóval nagyobb éppen akkor zúdult le, amikor az emberek segíteni próbáltak a bajba jutottaknak. Ez maga alá temette a segítséget nyújtókat és jóval több lakóházat.

Az ENSZ szerint az erőfeszítések most a pénteki természeti katasztrófában földönfutóvá vált több mint négyezer személyre irányulnak. A térségben ugyanis fennáll további földcsuszamlások veszélye. A legfontosabb, hogy vizet, orvosi segítséget, élelmiszert és ideiglenes menedékhelyeket jutassanak el a térségbe – közölte Ari Gaitanis, az ENSZ afganisztáni segélymissziójának szóvivője.

Az elmúlt hetekben négy afganisztáni tartományból jelentettek áradásokat, amelyek több mint száz emberéletet követeltek. Hétezernél is többen kényszerültek otthonuk elhagyásárára. Az ország északi és középső részét tavasszal rendszeresen érik heves esőzések.

Rovatok