Index Vakbarát Hírportál

U-2-es kémrepülő hülyítette Los Angelest

2014. május 4., vasárnap 09:18

Páratlan bonyodalmakat okozott, hogy Kalifornia légterébe jutott egy U–2-es kémrepülő. A hidegháborúból ismerős gép – amely a műholdak korszaka előtt egyedüliként volt képes arra, hogy a lelövetés veszélye nélkül kémlelje a Szovjetuniót, legalábbis 1960-ig – szerdán szállt el Los Angeles felé – írta az NBC News.

Bár a gép 20 kilométer magasan repült – ez legalább kétszerese a polgári gépek repülési magasságának – a kaliforniai légifolyosókat ellenőrző központ számítógépes rendszere (ERAM) egy mindeddig nem részletezett technikai zavar miatt úgy érzékelte, hogy az U–2-es más gépekkel ütközhet össze, ezért az Egyesült Államok egyik legforgalmasabb repülőtere, a Los Angeles International (LAX) 212 járatot késve fogadott, 27 ide érkező gép indulását törölni kellett, ugyanennyit pedig más repülőtérre kellett irányítani.

A LAX-ról indulók közül 23 járatot töröltek, 216 késve indulhatott el.

Szövetségi Légiközlekedési Ügynökség (FAA) jelenleg vizsgálja a kaliforniai esetet, de az NBC-nek küldött közleményében nem tette egyértelművé, hogy a probléma az U–2-es gép megjelenésével merült fel.

A fél évszázados múltra visszatekintő kémrepülők jelenleg is hadrendben állnak, az U–2-eseket a tervek szerint jövőre vonultatnák vissza.

A repülőhöz két kiemelt eset kapcsolódik a hidegháborúból: 1960. május 1-jén sikerült lelőniük a szovjeteknek az ország légterébe hatolt kémrepülőgépet, amelynek pilótáját két éven át tartották fogva. Francis Gary Powerst végül egy KGB-ügynökre cserélte ki Washington Moszkvával.

A másik eset 1962-ben volt. A gépet a III. világháború rémével fenyegető szovjet-amerikai rakétakrízis idején lőtték le Kubában. A gép pilótája nem élte túl a rekéta becsapódását.

Rovatok