Gyorsan ellentmondásba keveredtek önmagukkal a donyecki szeparatisták. A szakadár Donyecki Népköztársaság (DBR) önjelölt képviselői vasárnap még arról beszéltek a Kijev által illegitimnek tartott függetlenségi népszavazás után, hogy az csupán erkölcsi alapot ad a Kijevvel való tárgyalásokhoz, és szerintük sincs jogilag kötelező érvénye.
A kaotikus adminisztráció mellett megszervezett, számtalan visszaélésre lehetőséget nyújtó, érdemi névjegyzék nélkül tartott referendum után azonban hétfőn a DNR választási bizottságának elnöke, Roman Ljagin közölte:
„Egy új állam született Európában”
– majd ünnepélyesen lepecsételte a választási papírt, jelentette az Index helyszínen lévő tudósítója, Földes András.
Elmondása szerint az új – 26 ezer négyzetkilométeres, 4,3 millió lakosú – ország első feladata a saját hadsereg felállítása lesz.
Megszakítják a kapcsolatot Kijevvel, mostantól csak a foglyok cseréjéről tárgyalnak Ukrajnával, amelynek szerintük többé nem képezik részét.
Elmondása szerint nem tudnak arról, hogy Oroszország kész-e elismerni őket – a Kreml mai közleménye alapján nem –, de Ljagin szerint korai még erről beszélni.
Hosszabb távon az Oroszországhoz való csatlakozást tartaná indokoltnak, ám Ljagin úgy véli, erről majd a DNR kormánya lesz hivatott dönteni.
Amikor az újságírók arról érdeklődtek, hogy Ljagin és a DNR önjelölt kormányának önjelölt feje, a sajtótájékoztatón szintén jelen lévő 33 éves Dmitrij Pusilin milyen jogon képviseli Donyecket, Ljagin közölte:
„Az ilyen kérdésekkel rosszul közelítik meg az ügyet, nekünk most segítségre, támogatásra van szükségünk.”
Ljagin az újságírók megdorgálása után azt is elmondta, hogy Moszkvától nem kaptak semmilyen segítséget, de
akár már ma dönthet a DNR vezetése az orosz békefenntartók behívásáról.
A politikus nem is mondhatott mást az orosz támogatásról, hiszen a Kreml visszautasította a kijevi vezetés vádjait, miszerint katonai, pénzügyi támogatást nyújtottak volna a szakadároknak.
A DNR képviselői a sajtótájékoztatón elismerték, hogy a vasárnapi választás tisztaságát nem ellenőrizték megfigyelők, de „az újságírók láthatták, mennyire transzparens volt a folyamat.” (Hogy mennyire látta annak az Index, arról itt olvashat.)
Még létre sem jött a Donyeck megyére épülő DNR, már most könnyen területi vitába keveredhet önmagával. A milliós várostól száz kilométerre fekvő Szlovjanszk önjelölt polgármestere, Vjacseszlav Ponomarjov ugyanis már jelezte, hogy szerinte Donyeckből diktálni akarnak városának. Ellenérzését azzal is kifejezte, hogy a hétvégén már nem fogadta el a Donyeckben kiállított újságírói akkreditációkat sem. Ljagin elismerte: nincsen kapcsolatuk Szlovjanszkkal – a százezres város az elmúlt héten nagyobb összecsapások helyszíne volt a szakadárok és a kijevi erők között –, és nem tudják azt sem, hogy mit tervez a város vezetése.
Szélesítette az EU az Oroszországgal szembeni szankciók körét hétfőn. Eszerint a Putyin belső körét érintő intézkedések újabb személyeket és néhány krími és oroszországi, energetikai szektorban érdekelt cégeket érintenek. A Gazpromot azonban továbbra sem, ahogyan kimaradt belőlük Vlagyimir Putyin is.