Index Vakbarát Hírportál

Közös akcióterv a Boko Haram ellen

2014. május 17., szombat 21:22

Közös haditervet fogadott el a Boko Haram ellen öt afrikai államfő a nyugatiak támogatásával Párizsban – írja az MTI. A felek tisztában vannak vele, hogy a nigériai terrorszervezetnek korszerű fegyverei és rengeteg pénze van.

Goodluck Jonathan nigériai elnök feladta korábbi, éveken át vallott álláspontját, miszerint nincs szükség külső segítségre, mert a Boko Haram akciói szerinte csak helyi problémát jelentenek. A múlt héten maga Jonathan kérte Franciaországot, hogy kezdeményezzen nemzetközi találkozót, és kezdjenek összehangolt küzdelmet a szervezet ellen.

A párizsi találkozó résztvevői beismerték, hogy a Boko Haram tevékenysége összefügg az Afrika egész területére kiterjedő terrorizmussal.

Francois Hollande francia elnök elmondta: a Boko Haram fejlett nehézfegyvereket birtokol és jelentős anyagi háttérrel rendelkeznek. Hollande szerint a szervezet főleg Líbiából kapja a fegyvereket. A pénzügyi eszközeik forrását nem ismerik, de Hollande szerint a Boko Haram kapcsolatban van az Iszlám Magreb al-Kaidájával (AQMI).

Amiben a felek megállapodtak:

Több száz diáklányt adnak el rabszolgának

A Boko Haram április 14-én 276 növendéket rabolt el egy bentlakásos középiskolából Chibok városban, ahol jelentős keresztény közösség él. Közülük 223-an azóta is a fogságukban vannak. A szervezet vezetője nemrégiben közzétett videóüzenetében közölte: rabszolgaként fogják kezelni, eladják és házasságra kényszerítik a diáklányokat.

Nigériában többen bírálták a kormány kezdeti tétlenségét a diáklányok elrablásával kapcsolatban. Az Egyesült Államok szerint az afrikai ország vezetése nem tette meg a szükséges lépéseket az iszlamista szervezet elleni küzdelemben.

Rovatok