Index Vakbarát Hírportál

Károly herceg Hitlerhez hasonlította Putyint

2014. május 21., szerda 08:03

Károly herceg kedden a kanadai Halifaxban a bevándorlóknak szentelt helyi múzeumban tett látogatást. Talán a hely szelleme tette, hogy az alkalmazottakkal való szokásos udvariassági csevejbe komolyabb politikai mondanivaló is beszivárgott. Az önkéntesként dolgozó Marienne Ferguson a BBC-nek azt mondta, amikor elmesélte a trónörökösnek, hogy ő 1939-ben a nácik elől menekült Lengyelországból Kanadába, akkor Károly herceg azt a megjegyzést tette neki, hogy

Putyin mostanában pont úgy viselkedik, mint Hitler.

Marienne Ferguson ezzel a megállapítással nagyon egyetértett, az viszont más kérdés, hogy a brit diplomáciának egy ilyen sarkos véleménynyilvánítás nem várt bonyodalmakat jelenthet. A beszélgetésről azonban egyelőre nem került elő felvétel, a királyi ház pedig

magánbeszélgetéseket nem kívál kommentálni

Arra azért tényleg kíváncsiak vagyunk, hogy Károly a normandiai partraszállás 70. évfordulójának ünnepségen részt vevő Putyin elnökkel vajon miről fog beszélgetni.

Rovatok