Index Vakbarát Hírportál

Újra klórgázt vethettek be Szírában

2014. május 24., szombat 01:17

Szíriai ellenzéki forrás és egy orvos szerint a kormányhadsereg ismét klórgázt vetett be a felkelők ellen csütörtökön – írja az MTI. A mérgező hatású gázt az ellenzékiek állítása szerint két helyen is alkalmazták: Hama tartományban, az ország középső vidékén és az északnyugati Idlíb tartományban.

Hamában Kafr Zita városban helikopterről klórt tartalmazó bombákat dobtak le megtorlásul, mert a város vezetői megengedték, hogy a felkelők bázisként használják a települést a tartományban vívott harcukban – mondta a francia hírügynökségnek a Szíriai Forradalmi Unió nevű ellenzéki szervezet egyik aktivistája. Arról nincs hír, hogy voltak-e áldozatai a támadásnak.

Idlíbből a felkelők egy videofelvételt mutattak be, amelyen a gáztól megbetegedett emberek, köztük gyerekek láthatóak egy tábori kórházban. „Biztosak vagyunk benne, hogy klórt használtak. Kilométerekről lehet érezni a szagát, amely egy sárgásfehér robbanás után terjedt el” – mondta egy orvos a felvételen.

A damaszkuszi hatóságok közlése szerint 39-re emelkedett a halálos áldozatok száma abban az aknavetős támadásban, amelyet csütörtökön követtek el egy választási kampányrendezvény résztvevői ellen Deraa városban. A merényletben további 205 ember megsebesült.

Rovatok