Index Vakbarát Hírportál

Sokba került Bill Clinton szexpere

2014. június 10., kedd 20:02

A Clinton-házaspár 12 millió dolláros (2,7 milliárd forintos) adóssággal költöztek ki a Fehér Házból 2001-ből. A költségvetésüket az rendítette meg, hogy ki keleltt fizetni a Clintont a Lewinsky-ügyben védő ügyvédeket. Monica Lewinsky gyakornok volt a Fehér Házban, vele folytatott szexuális viszonyt az elnök, amiből hatalmas botrány kerekedett.

A volt first lady, Hillary Clinton, a kedden megjelent Hard Choices (Nehéz döntések) című könyvével kapcsolatban az ABC-nek nyilatkozott. Családjának megrendült anyagi helyzetével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy neki is "ugyanolyan problémákkal" kellett szembenéznie, mint "sok más embernek". Lehetséges, hogy Hillary versenybe szállna a 2016-os elnökjelöltségért.

A politikus kijelentette, hogy az anyagi talpra állás Bill Clintonnak köszönhető, aki "keményen dolgozott", miközben ő, az amerikai szenátus tagjaként nem tehetett sokat. Noha a 12 millió dolláros adóssággal kapcsolatos kijelentése sajtóértesülések szerint helytálló lehet, Hillary Clinton azonnal támadások kereszttüzébe került. Az America Rising című republikánus weboldal például rámutatott, hogy a Fehér Házból történt kiköltözésük után a New York állambeli Chappaquában és a Washingtonban vásárolt két házuk összértéke elérte a 4,5 millió dollárt.

Clintonékat a nyilvános szereplésekért kapott több százezer dolláros tarifa segítette ki a gödörből. Ez utóbbi egyébként nem szokatlan a Fehér Ház volt lakóinak körében. Bill Clinton a CNN szerint exelnökként 106 millió dollárt (23,8 milliárd forint) keresett az előadásaival. Egyedül 2012-ben 17 millió dollárt (3,8 milliárd forintot) kapott. Sajtóértesülések szerint Bill Clinton 750 ezer dollárt (csaknem 169 millió forintot), Hillary Clinton pedig 200 ezer dollárt (csaknem 45 millió forintot) kér egy-egy beszédéért.

Nem sokat törődött Lewinskyval

A volt first lady a könyvbemutató kampányának keretében hétfő este és kedd reggel is nyilatkozott az ABC-nek és ebben szót ejtett Monica Lewinskynek a Vanity Fair magazinban májusban megjelent esszéjéről is. Úgy fogalmazott, hogy Lewinskynek jogában áll írni az egykori fehér házi kalandjáról, mert minden amerikai úgy fejezi ki magát, ahogyan csak akarja, de ő ezen személy szerint nem sokat gondolkodott és továbblépett az ügyön. Reményének adott hangot, hogy férjének volt szeretője (akinek a jókívánságait küldte) úgy tudja majd alakítani életét, hogy "tartalmat és kielégülést" találjon benne.

A külpolitikáról szólva elismerte ugyan, hogy az iráni atomprogramról való megállapodásnak csekély az esélye, ám úgy vélte, hogy az Egyesült Államok Teherán viszonylatában jobb helyzetben van, mint amilyet az előző kormánytól örökölt.

Hillary Clinton kedden elkezdett könyvbemutató országjárását a sajtóban és elemzői körökben sokan az elnökválasztási kampány előkészítésének tartják. Az amerikai médiában egyébként arra is kitértek, hogy 1983-ban Cyrus Vance volt amerikai külügyminiszter is Hard Choices címmel jelentetett meg memoárt, de ugyanez a címe egy 1987-es pornófilmnek is.

Clinton második emlékiratát első kiadásban egymillió példányban jelentette meg a CBS tulajdonában lévő Simon & Schuster kiadó.

Rovatok