Index Vakbarát Hírportál

Donyeck elengedte az EBESZ-foglyokat

2014. június 27., péntek 06:32

Kiszabadult az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) négy megfigyelője, akiket még május 26-án ejtettek foglyul Donyeck megyében a Kelet-Ukrajna elszakadását követelő szakadárok. Az oroszbarát Donyecki Népköztársaság képviselői közölték: feltétel nélkül engedték el az észt, török, svájci és dán megfigyelőket – közölte az Interfax.

A foglyokat a szeparatisták által saját kormányfőjüknek tekintett Alekszandr Borodaj személyesen kísérte el a donyecki szállodába, ahol „jószándékuk jeleként” szabadon engedték őket.

Szakadárok szakadárja

ENSZ: egyre több a menekült Ukrajnában

Csak a múlt héten 16 400-an menekültek el a keleti részből az ország más területeire – közölte pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).

A 47 milliós országban 54 ezer menekültet tartanak számon – ebből 12 ezren a Krímből jöttek el. Legtöbben a romló biztonsági helyzetet és az emberrablástól való félelmre hivatkoztak,mások a megélhetési nehézségekről szóltak – írta az MTI.

További 110 ezren Oroszországba mentek, de közülük csak 9500-an kértek menekültstátust. Lengyelországba, Belaruszba és Csehországba 700 ukrán menekült – derül ki az UNHCR adataiból.

Kijev korábban tagadta, hogy az országot sokan Oroszország irányába hagyták volna el, inkább a nyugatra menekülők nagy számáról beszélt.

A négy megfigyelőt még akkor rabolták el Szlovjanszkban, amikor ott az önjelölt polgármester, Vjacseszlav Ponomarjov gyakorolta a hatalmat. Ezután a helyi vezetés azonban összekülönbözött a kváziállam fővárosával, Donyeckkel is, mert Ponomarjov szerint ott nem vették figyelembe a helyiek érdekeit. Nem sokkal később Ponomarjovot a donyecki hatóságok letartóztatták, a vezetést a Donyeckkel együttműködőbb Vlagyimir Pavlenko vette át a szeparatisták és az ukrán haderők súlyos harcainak helyszínét adó százezres városban.

Tankcsata a városban

Péntekre virradóra Szlovjanszknál nyolc oroszbarát tank támadását verte vissza az ukrán haderő Szlovjanszk térségében – tudatta az Unian hírügynökséggel a kijevi Nemzeti Gárda. Az ellenőrző pontot sikerült megtartani, ám az összecsapásban egy katona életét vesztette.

Kramatorszkban ugyanakkor péntek hajnalban a donyecki fegyveresek megsemmisítettek egy ellenőrző pontot. Az ukrán hadsereg nem megerősített forrásai szerint a támadásban tíz ukrán katona életét vesztette – közölte a TSZN ukrán tévécsatorna.

Luganszkföld még nem ereszt

Négy másik EBESZ-megfigyelő azonban még továbbra is fogságban van, őket a Donyecktől keletre fekvő Luganszk megyében rabolták el a szakadárok. Egy hónap hallgatás után a luganszkiak hírt adtak róluk. Az EBESZ megerősítette, hogy embereik jól vannak, de egyelőre nem tudni, mikor engedik őket szabadon.

Rovatok