Index Vakbarát Hírportál

Új állam született Irakban

2014. június 30., hétfő 11:45

Az ISIS iraki terrorszervezet önálló állam létrehozását jelentette be. A hatalmas iraki területeket elfoglaló, az al-Kaidánál is szélsőségesebb szervezet vasárnap este jelentette be, hogy önálló országot hoz létre Iszlám Kalifátus néven.

A kalifátus vezetőjének Abu Bakr al-Bagdadit nevezték ki. Eközben harcok folynak az iraki állam és az ISIS egységei közt, az irakiak orosz vadászgépeket is beszereztek, hogy ezzel szorítsák vissza a terrorszervezetet.

Az ISIS közzétett egy negyedórás kampányvideót is, amelyen egy elfoglalt iraki ellenőrző pontot mutatnak be. A videón felrobbant és sértetlen terepjárók és egy Humvee is látható. A videóban beszélő férfi elmondja, hogy az amerikaiak rengeteg pénzt költöttek az iraki háborúra és a hadsereg felszerelésére, és most ezek a felszerelések mind az ISIS kezébe kerültek. A férfi szerint helikoptereik és repülőik is vannak, de ezeket nem mutatták be a videóban.

Foglyokat is mutatnak, akiknek egy részéről a beszélő azt mondja, hogy a vallásuk szerint az ördögöt istenítik. A felvételen látszik, hogy felrobbantanak egy épületet, amiről azt mondják, hogy korábban egy rendőrőrs volt.

UPDATE: A videót eltávolította a Youtube, azt írják, hogy azért, mert "megsértette a Youtube erőszakkal kapcsolatos irányelvét".

A Daily Mail készített egy rövidített verziót a videóból, ez még elérhető. További videók a Guardian percről percre tudósításában találhatók.

 

Rovatok