Index Vakbarát Hírportál

Már Szíria egyharmada az Iszlám Állam kezében

2014. július 3., csütörtök 14:00 | aznap frissítve

Az Irakkal határos kelet-szíriai Deir ez-Zór tartomány nagy része az Iszlám Állam irányítása alá került csütörtökön, miután az al-Kaida hivatalos helyi szárnya, az an-Nuszra Front átadta két fő térségbeli fellegvárát az Irakban is harcoló szélsőséges szunnita szervezetnek - közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjára hivatkozva az MTI.

50 ezer négyzetkilométer

A londoni székhelyű emigráns szervezet tájékoztatása szerint az an-Nuszra front kivonult el-Majádín és Suhail városokból, miközben a helyi törzsi harcosok hűséget fogadtak a vasárnap kalifátus létrehozását bejelentő és nevét Iszlám Államra változtató Iraki és Levantei Iszlám Államnak (ISIS).

A szunnita szélsőségesek június 9-én Irakban is hadjáratot indítottak és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az arab ország északi és nyugati részén. Kedden Deir ez-Zórban az Iszlám Állam fennhatósága alá került el-Bukamál határváros is.

Az OSDH szerint az Iszlám Állam jelenleg a szomszédos Libanonnál már ötször nagyobb - mintegy 50 ezer négyzetkilométeres - területet ellenőriz Szíriában. Ez a közel-keleti országnak majdnem az egyharmadát jelenti.

Több mint 80 török foglyuk van

Elképzelhető, hogy a szunnita szélsőségesek szabadon engedik azt a 32 török teherautó-sofőrt, akiket még a múlt hónapban raboltak el az Irak északi részén fekvő Moszulban. A török külügyminisztérium egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője azt mondta, hogy "pozitív fejlemények" vannak az ügyben.

A török média által megszólaltatott teherautó-vezetők elmondták, hogy elrablóik - a magát vasárnap óta Iszlám Államnak nevező ISIS tagjainak - őrizetében Irak autonóm kurd régiója felé tartanak, ahol a szélsőségesek még a nap folyamán - ígéretük szerint - átadják őket a török hatóságoknak.

Ugyanakkor továbbra sincs hír arról a 49, ugyancsak török állampolgárról - köztük a különleges erők tagjairól, diplomatákról és gyerekekről - akik a sofőrök után pár nappal, június 12-én szintén az Iszlám Állam fogságába kerültek Moszul városában, miután a szélsőséges szervezet elfoglalta a helyi török konzulátust.

Rovatok