Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa a zaklató papok áldozataival találkozott

2014. július 7., hétfő 10:56 | aznap frissítve

Ferenc pápa megválasztása óta először találkozott olyan áldozatokkal, akiket korábban katolikus papok zaklattak szexuálisan. Azt mondta, „Isten és az egyház arcát megszentségtelenítő súlyos bűn” a papok által elkövetett szexuális visszaélés. Bocsánatot kért az egyházi vezetők hallgatásáért is, amivel az egyház szerinte további szenvedést okozott – írja az MTI.

A pápa hat áldozattal találkozott: kettőjük Írországból, ketten az Egyesült Királyságból, két áldozat pedig Németországból érkezett Rómába. Előtte részt vettek a Vatikánban egy zárt körű szentmisén, ezután találkoztak a pápával.

Ferenc pápát az elmúlt időben a BBC szerint többen is kritizálták, amiért nem néz személyesen az érintettek szemébe, az egyházat pedig régóta vádolják azzal, hogy nem kezeli megfelelő komolysággal a molesztálásokról szóló híreket.

Ferenc elődje, Benedek többször is találkozott az áldozatokkal. Ferenc pápa ugyanakkor előző évben megerősítette az egyház gyermekmolesztálás ellen hozott törvényeit, és felállított egy bizottságot is, amelynek az a feladata, hogy tervet dolgozzon ki a papok által elkövetett erőszak visszaszorítására. A bizottságnak tagja egy bíboros és egy korábbi áldozat is.

Rovatok