Index Vakbarát Hírportál

Bevetették a légierőt Kelet-Ukrajnában

2014. július 16., szerda 21:08

Az ukrán légierő felújította támadásait szerdán, és több célzott csapást hajtott végre a szakadárok állásai ellen Kelet-Ukrajnában. A tárca közleménye szerint a szakadároknak okozott károkról és veszteségekről egyelőre még nincsenek adataik. Újraindították a "humanitárius" - élelmet és vizet tartalmazó - légi szállítmányokat is a "terrorellenes műveletben" részt vevő katonák és a helyi lakosok számára - közölte az MTI.

A térségbeli repüléseket a légierő kedden állította le, egy nappal azután, hogy Luhanszk megye légterében lelőtték az ukrán légierő egy An-26-os szállítógépét, Kijev szerint Oroszország területéről.

Heves harcok

Jelenleg heves harcok folynak a terrorellenes erők és a szakadárok között Donyeck megyében Marinyivka és Amvroszijivka településeknél, valamint Luhanszk megyében Izvarinónál - közölte az este Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (SZNBO) szóvivője. Pontos információkat a harcok állásáról nem tudott mondani, csak annyit közölt, hogy az ukrán katonák tüzérségi és légi támogatást kapnak, és tartják eddigi állásaikat.

A donyecki szakadárok "népköztársasága" viszont az orosz médiában azt tette közzé, hogy Marinyivkát fegyvereseik állítólag elfoglalták, az ukrán katonákat pedig bekerítették.

Az SZNBO szóvivője közölte, hogy Oroszország tüzérségi erőket csoportosít az ukrán határ közelébe és tüzelőállásokat alakít ki. Szavai szerint a Rosztov-Taganrog autóúton két, Grad rakéta-sorozatvetővel is felszerelt orosz tüzérségi egység mozgását észlelték Ukrajna irányába, valamint Brjanszk körzetében, másfél kilométerre az ukrán határtól az orosz katonák tábort és lőállásokat építenek ki.

Evakuálás

Az Oroszország déli határa mentén illetékes vámszolgálat egyik szóvivője arról számolt be szerda este, hogy az ukrán oldalon folyó tűzharcok miatt ismét evakuálni kellett a rosztovi körzet novosahtyinszki határátkelőjénél szolgálatot teljesítőket. Tartanak ugyanis attól, hogy lövedékek csapódnak be az orosz oldalon.

Dmitro Timcsuk ukrán szakértő, a Katonapolitikai Kutatások Központjának vezetője eközben Facebook-oldalán azt írta: bizonyítékok vannak arra, hogy a szakadárok lőnek át orosz területre feletteseik parancsára.

Népirtás folyik?

Közben az ukrán hadsereg tetteinek népirtássá és emberiesség elleni bűncselekményekké nyilvánítását követelik az ENSZ-től és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől (EBESZ) az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság oroszbarát szakadár lázadói. "Többször beszámoltunk arról, hogy az ukrán fél folyamatosan megsérti az alapvető nemzetközi normákat és szabványokat, s mindez mostanra népirtáshoz és kiterjedt humanitárius katasztrófához vezetett" - olvasható a közleményben, amelyet a "Népköztársaságok Uniója", más néven Novorosszija tett fel szerdán a Twitterre.

A közleményről a The Moscow Times című, angol nyelvű orosz honlap számolt be.

Ultimátum az ukránoknak

A szakadár oroszbarát vezetők ezenkívül ultimátumot intéztek az ukrán hadsereghez, miszerint 24 órán belül ki kell vonulniuk a Novorossziját alkotó Donyeck és Luhanszk megyékből.

Az ukrajnai helyzetről is egyeztetnek az Európai Bizottság megválasztott elnökével, Jean-Claude Junckerrel az uniós tagállamok állam- és kormányfői szerda este kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon. Angela Merkel a megbeszélések előtt Ukrajna ügyében úgy nyilatkozott, hogy nem sok változás történt a legutóbbi csúcstalálkozó óta, ezért további Moszkva-ellenes szankciókról kell tárgyalni. A tanácskozásra érkezve David Cameron brit miniszterelnök azt mondta: a helyzet elfogadhatatlan, Oroszország nem tartja tiszteletben Ukrajna területi egységét, az Európai Tanácsnak pedig világos lépések révén egyértelmű üzenetet kell küldenie Moszkvának.

Növekszik a haderő, 160 milliárd a kár

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma szerint Oroszország ismét csapatokat csoportosít ukrán határához és nem kizárt, hogy nehézfegyverzetet küld Ukrajnába a szakadárok támogatására. Steve Warren ezredes szerdán beszélt erről. Szavai szerint Washington úgy véli, hogy jelenleg 12 ezer fős lehet az ukrán határ közelében lévő orosz haderő, ami arra utal, hogy az utóbbi hetekben töretlenül növekedett létszámuk.

Az előzetes becslések szerint Donyeck s Luhanszk megyében mintegy 8 milliárd hrivnya (160 milliárd forint) a szakadárok és a terrorellenes erők közötti összecsapások miatt keletkezett infrastrukturális kár mértéke. Mivel azonban a harcok még folynak, ez az összeg jóval nagyobb is lehet.

Jelenlegi alkotmánymódosítási terveinek megváltoztatására, valamint arra szólította fel Petro Porosenko ukrán elnököt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének jelentéstevője, hogy adjon új lendületet az országban folyó reformfolyamatnak.

Rovatok