Index Vakbarát Hírportál

Kijev szerint Oroszország rakétával támad

2014. július 17., csütörtök 11:25

Három tankot és két páncélost lőttek ki az ukrán haderők szerdára virradóra a kelet-ukrajnai Marinyivka közelében, ahol már kedden is heves harcok voltak a terrorelhárító akciót folytató ukrán hadsereg és az oroszbarát szakadárok között.

Hajnalban az kelet-ukrán szeparatisták indítottak támadást az ukrán állások ellen a Donyeck megyei Sztyepanovkánál, aknavetőkkel és páncélosokkal. Az ukrán hadsereg visszaverte az akciót – jelentette az Unian.

Oroszországból indultak a rakéták

Az éjszaka orosz területről indított rakétatámadás majd aknatűz érte az ukrán állásokat – állította Dmitro Timcsuk. Az ukrán katonai elemző szerint 122 mm-es Grad rakéta sorozatvetők lőttek Oroszország felől. Kijev korábban is azzal vádolta Moszkvát, hogy aktívan, katonailag segíti a Luganszk és Donyeck megyei fegyvereseket, amit az orosz fél visszautasított.

„Nem tudom, van-e ország Oroszországon és Ukrajnán kívül, amely jobban kívánná a vérontás megállítását és a helyzet rendezését”

– jelentette ki Vlagyimir Putyin. A BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) brazíliai találkozóján megjelent orosz elnök szerint az ukrajnai feleket mielőbb tárgyalóasztalhoz kéne ültetni, ám ezért „nyugati partnereink, elsősorban az Egyesült Államok” – nem tesznek meg mindent.

A Kijev által terrorelhárításnak nevezett katonai akciók területéről az ukrán hatóságok 42 ezer civilt menekítettek ki. Az önerőből Kelet-Ukrajnát elhagyók száma azonban jóval nagyobb. Jelentős részük Oroszországba ment. Az év eleje óta hatezren kértek letelepedési engedélyt, kétezren pedig orosz állampolgárságért folyamodtak. Igaz, békeidőben is jelentős volt az Ukrajnából Oroszországba áramlók száma.

Kétségtelenül nőtt azonban az ideiglenesen határt átlépő civilek tömege. Ideiglenes szállásokon az orosz adatok szerint 17 ezren vannak.

Rovatok