A Mexikó északkeleti részén található Allende lakóinak többsége semmit nem vétett a Los Zetas ellen, kivéve azt a kettőt, akik hatmillió dollárt loptak tőlük. A kegyetlenségéről híres drogkartell körülbelül 300 ember elrablásával és kivégzésével válaszolt, a polgármester pedig csendben nézte. Három évnek kellett eltelnie, amíg egyáltalán nyomozni kezdtek az ügyben.
José Luis Garza Gaytán nem származott gazdag családból, de nem is panaszkodhatott: több földje is volt Allende és Villa Unión, két Coahuila állambeli falu között, Mexikó északkeleti részén, ezek bevételéből tisztességgel megélt. Későbbi társa, Héctor Moreno Villanueva családjának kifejezetten jól ment: egy jéggyár üzemeltetéséből gazdagodtak meg, majd egy helyi közlekedési társaságot alapítottak.
A két férfi sorsa 2008-ban kapcsolódott össze: ekkor kezdtek el mindketten az Öböl-kartellből 2007-ben kivált, korábban hivatásos katonaként szolgáló fegyveresek által alapított Los Zetas-kartellnek dolgozni. A Los Zetas mára a mexikói drogkereskedelmet ellenőrző két legerősebb bűnszervezet egyikévé nőtte ki magát, de a befolyási övezetének kiterjesztéséhez véres harcok sora vezetett. 2011-ben éppen az Öböl-kartellel küzdöttek az Egyesült Államokba irányuló kereskedelem szempontjából kulcsfontosságú északkeleti határmenti városok ellenőrzéséért, a háborúhoz pedig sok pénz kellett. Éppen ezért egyáltalán nem jött jól nekik, hogy az eddigre a kartellen belül fontos szerepet betöltő Garza és Moreno lenyúlták a kokaincsempészetből származó márciusi hasznot.
Garzaék a határmenti Piedras Negrasból a texasi Eagle Pass felé irányuló kereskedelmet irányították Mario Alfonso Cuéllarral együtt. Ezen a határátkelőhelyen havonta 500-800 kiló kokaint csempésztek át, aminek ekkoriban kilónként 20 ezer dollár volt a piaci értéke. Így
Így maradt hatmillió dollár tiszta haszon – ennyit vehettek ki Morenóék márciusban és feltételezhetően az azt követő hónapokban is.
Ez a Los Zetas szemében nem volt bocsánatos bűn, pedig ekkor még nem is tudták, hogy Garza és Moreno az amerikai Drogelhárítási Hatósággal (DEA, Drug Enforcement Administration) is együttműködött – emiatt Cuéllart akarták megölni, aki 2013-ban egy texasi bíróságon vallott társairól. Héctor Moreno Villanueva és José Luis Garza Gaytán eddigre már az Egyesült Államok tanúvédelmi programjának oltalmát élvezték, a családjuk viszont nem úszta meg ennyivel, sőt, a névrokonaik, az albérlőik és a személyzetük sem.
2011. március 18-án körülbelül 50 pickup rohanta meg a 20 ezres lakosságú Allendét, zsoldosokkal a platójukon. A bosszúalakulatot Gabriel Zaragoza parancsnok vezette, aki később maga is egy belháborúnak esett áldozatul. A fegyvereseknél a szemtanúk szerint volt egy lista azoknak a házaknak, üzleteknek és gazdaságoknak a címével, amiket le kell rombolniuk. A listán az összes olyan cím szerepelt, ahol Garza, Gaytán, Villanueva vagy Moreno vezetéknevű ember lakott, de olyan ingatlanok is, amiket ilyen nevű tulajdonos adott bérbe.
A Vice szerint erről a polgármestert, Sergio Lozano Rodríguez is értesítették, aki az akkor a parlamentben kisebbségen lévő, de egyben az elnököt adó Nemzeti Cselekvés Pártjában (PAN) politizált. A városvezetés tétlenül nézte a pusztítást, annak ellenére, hogy a városházával és a polgármester házával szembeni épületeket is lerombolták.
A roham a következőképpen zajlott: a fegyveresek betörtek a házakba, és letartóztattak mindenkit, akit bent találtak, a szakácstól a kertészig. Ezután az értékesebb tárgyakat, a pénzt és az ékszereket eltették, majd a még megmaradt értékeket felkínálták szabadrablásra a szomszédoknak. Miután kifosztották a házakat, le is rombolták őket – egyeseket robbantással, másokat kalapáccsal vagy munkagépekkel. Egyes szemtanúk szerint a pusztításban a helyi rendőrség is részt vett: a rombológépeket elegánsan öltözött emberek kezelték.
A szemtanúk – habár jobban szeretnének nem emlékezni az egészre – állítják, hogy robbanásokat hallottak, de lövéseket nem, a túszok közül senkit nem végeztek ki helyben. A körülbelül 300 elhurcolt emberre más sors várt.
Az elrabolt emberekről senki nem hallott többet, de a helyiek úgy tudták, hogy a Garza család farmjaira szállították őket, ahol később minden túszt kivégeztek. Ezt három évvel később az erre az ügyre ráállított, több hatóságból álló szerv, a kimondhatatlanul hosszú nevű Eltűntek Utáni Nyomozásért és Kutatásért, az Áldozatok, Sértettek és Szemtanúk Gondozásáért Felelős Coahuilai Alügyészség tíznapos helyszíni vizsgálata is megerősítette.
A túszokat egy különösen kegyetlen, a holttestek azonosíthatatlanságát garantáló módszerrel tüntették el: egy hordóba dugták őket, amit fokozatosan dízelolajjal töltöttek fel. Az olajat közben meggyújtották.
Addig öntik a dízelt, amíg látják, hogy a lángok felfalják a testet. Mikor látod, hogy a tűz kezd elhalni, bedobsz még egy kannát, és már mehetsz is!
– összegezte a brutális módszert egy magát a Los Zetas egyik tagjának mondó férfi egy interjúban, hozzátéve, hogy a túszok többsége már holtan kerül a hordóba. A sok helyütt gyomorforgató vallomásában a férfi arról is beszél: miután először csinált ilyet, egy hónapig nem tudott se csirkét, se másmilyen húst enni, mert rájött, hogy „a sült csirkének olyan illata van, mint egy átlagos embernek”.
Az ételre való asszociáció a bűnözők belső szóhasználatában is megjelenik, a fent leírt módszert alkalmazó vesztőhelyeket csak úgy emlegetik maguk között: „a konyha”.
Habár azt gondolhatnánk, hogy 300 ember eltűnése legalább ugyanennyi rendőrségi ügyet von maga után, a valóság az, hogy a bűnszervezetektől való félelem és a hatóságok iránti bizalmatlanság miatt az eseteknek csak egy töredékét jelentették a hozzátartozók, és azokat is inkább jogvédő civil szervezeteknek, mint a hivatalos szerveknek.
Akik Allendében maradtak, azok próbálják elfelejteni ezt a borzalmat, akiknek pedig sikerült elmenekülniük, azok többnyire az Egyesült Államokban telepedtek le. Egyikük, egy bizonyos Sergio Garza másfél év után hazatért, hogy ruhaüzletet nyisson Allendében, de két héttel később megölték, a fiával együtt. Ugyanígy jártak azok a fiatalok is, akik üzleti lehetőséget láttak abban, hogy a lerombolt házakat (csak a település belső részein 29 ilyen volt) turistáknak mutassák meg.
Habár az Eltűntek Utáni Nyomozásért és Kutatásért, az Áldozatok, Sértettek és Szemtanúk Gondozásáért Felelős Coahuilai Alügyészség idén január végi akcióját – amelynek során volt polgármestereket és a helyi tanácsok tagjait is kihallgatták – a helyiek dicséretesnek tartják, egyben úgy látják, hogy kicsit elkéstek vele. Úgy három évvel. A vizsgálatok eredményeit pedig még mindig nem hozták nyilvánosságra.
Az egyik áldozat özvegye (férje kőművesként dolgozott José Luis Garza Gaytán házán, ezért kellett meghalnia) azt mondja: jó, hogy volt ez a vizsgálat, de tulajdonképpen nem is érdekli. Hogy miért?
Tágabb értelemben véve ennek nincs vége. Még itt vannak.
A cikk alapjául szolgáló eredeti riportot angolul itt, spanyolul pedig itt olvashatja.