Index Vakbarát Hírportál

A lelőtt gépen viccelődött, le kellett állítani a műorosz vadállatot

2014. július 24., csütörtök 18:54

Egy amerikai pankrációs szervezet, a WWE idén kezdte el felépíteni Ruszev, az orosz vadállat karakterét, de úgy tűnik, erősen túllőttek a célon. Ruszev fő feladata az volt, hogy a nemzeti öntudatot meglovagolva istenigazából felhergelje a békés amerikai farmereket péntek esténként.

Mivel Ruszev nem tűnt igazán beszédképesnek, a forgatókönyv szerint először megjelent a csinos Lana, a menedzser, aki műorosz akcentussal egy pár percig változatos módon, de nagyjából Borat-színvonalon froclizta az Államokat, a patrióta állampolgároknak címezve természetesen. 

WWE lana 2014 presidential comparison
Putyin ennyivel erősebb

Külön erős volt, hogy az oroszok felsőbbrendűségének bemutatása után mindig kivetíteték Putyin képét is az óriáskivetítőn, hogy adjon némi súlyt az elhangzottaknak. Közben persze a közönségtől általában már zengett a büszke USA-USA, végül a csúcsponton kezdődött az orosz szuperharcos elkerülhetetlen pusztítása.   

Egy darabig jól is ment a dolog, még úgy is, hogy Ruszev igazából bolgár, továbbá inkább testesnek mondaná az ember, mint kigyúrtnak, és elég egysíkú figura volt még a pankráció berkein belül is. Mondjuk nem kellett feltalálni a spanyolviaszt, valószínűleg már a rómaiak is hasonló műharcosokkal alázták az öntelt, szemét, izomagyú etruszkokat.  Egyben megmutatja, hogy az igazi legalja hergelésben még bőven lehetnek nálunk is tartalékok, egy ilyen műsorhoz képest a Békemenet egy tépelődőbb Berzsenyi-olvasókör.

Rusev and Lana confront "Legends' House" star "Hacksaw" Jim Duggan
Big E sem tud segíteni, ha Ruszev embereket akar bántani

Amikor a Krímben kezdett beindulni a háború, eleinte még jót is tett Ruszevék ismertségének, hogy az oroszok gyakrabban kerülnek a hírekbe. De túlhajtották a dolgot, amikor a most lelőtt maláj gépet is bevették a showba. Alig pár nappal a katasztrófa után Lana ugyanis azzal kezdett el heccelődni, hogy  "Oroszországot vádoljátok a mostani események miatt?", és hogy inkább az USA-t kéne hibáztatni a háborús uszításáért.

A WWE-t azonnal elkezdték támadni, többek közt az érintettek is azt követelték, hogy produkcióiból próbáljon meg kihagyni egy friss tragédiát. A cég különösen bénán védekezett azzal, hogy a forgatókönyv már megvan legalább három hónapja, és csak így jött ki – hiszen ezzel azt mutatták be, hogy vagy teljesen kretének, vagy nagyobb nézettségért simán megkockáztatnak egy sokak szerint kegyeletsértő mókát.

Hasonló már történt 2005-ben, amikor a Muhammad Hassan nevű, egyébként olasz származású birkózó 5 terroristakinézetű formáért imádkozott a ringnél, akik aztán be is jöttek bunyózni. Majd három napra rá a londoni bombatámadások a birkózónak külön rosszul jöttek, Hassan karrierjének végét is jelentették.

A legfrissebb hírek szerint pedig ez lesz Ruszev végzete is, szépen lassan leépítik a karakterét, Ruszev mehet vissza súlyt emelni, Lana meg háttértáncosnak Pinkhez. Szerencsétlen vég ez egy ígéretes antihősnek,  amikor évtizedekig lehetett volna Amerika ellensége, mint az iráni Vassejk vagy a horvátként szintén oroszt játszó, hírhedt Nyikolaj Volkov. 

Rovatok