Index Vakbarát Hírportál

Az EBESZ kitiltásával fenyegetőznek a szakadárok

2014. július 29., kedd 20:16

Azzal fenyegették meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet kedden a kelet-ukrajnai szakadárok, hogy kitiltják megfigyelőit a másfél hete lezuhant malajziai utasszállító repülőgép becsapódásának helyszínéről. 

Az oroszbarát felkelők által önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság a Reuters brit hírügynökséghez eljuttatott közleményében ezt azzal indokolta, hogy az EBESZ "az Egyesült Államok és Ukrajna érdekeit szolgálja". A felkelők egyúttal közölték, hogy szándékukban áll felfüggeszteni az együttműködést az 57 államot, köztük Oroszországot is tömörítő szervezettel.

"Az EBESZ a kezdetektől fogva nem volt semleges fél, és Ukrajna érdekében lépett fel. Az EBESZ, mint kiderült, teljes mértékben az Egyesült Államok által irányított rendszer" - írták a szakadárok közleményükben. 

Pár órával később újabb közleményt adtak ki, ebben már tagadták, hogy ki akarnák tiltani az EBESZ-t a helyszínről, és úgy fogalmaztak, hogy "a Donyecki Népköztársaság kormánya hosszú ideje hatékonyan együttműködik az EBESZ-misszióval".

Az EBESZ megfigyelői, illetve a július 17-i katasztrófa kivizsgálásával megbízott holland és ausztrál szakértők már eddig is arra panaszkodtak, hogy nem tudnak eljutni a gép lezuhanásának helyszínére. Egy esetben a szakadárok a levegőbe lővöldözve űzték el az EBESZ megfigyelőit a helyszínről. Az utóbbi napokban a becsapódás helyszínének környékén folyó heves harcok miatt nem juthattak el a szakértők a gép roncsaihoz, ahol másfél héttel a tragédia után még több tucat áldozat holtteste hever. A kijevi vezetés és a szakadárok egymást vádolták a katasztrófa kivizsgálásának akadályozásával, illetve annak okozásával.

A maláj légitársaság Boeing-777-es utasszállító repülőgépe július 17-én zuhant le oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló területen Donyeck megyében, a Toreztől nem messze fekvő Hrabove település közelében. A fedélzetén tartózkodó 298 személyből senki sem élte túl a katasztrófát. Az Egyesült Államok és Ukrajna szerint a gépet szakadárok lőtték le orosz légvédelmi rendszerrel.

Rovatok