Index Vakbarát Hírportál

Felrobbantották az afgán elnök rokonát

2014. július 29., kedd 16:32

Saját otthonában végzett egy öngyilkos merénylő Hamid Karzai unokatestvérével.  Az afgán elnök rokona a Ramadán végének ünnepén fogadott vendégeket, közéjük férkőzött be a merénylő, aki abban a pillanatban hozta működésbe a bombát, hogy Hasmat Karzai megölelte őt.

A merényletben mások nem sérültek meg. A támadás hátterében valószínűleg az elnökválasztási küzdelem áll. Karzai leköszönő elnökként nem indulhatott, de a június 14-én tartott második fordulóban az általa támogatott Asraf Gani győzött, Abdullah Abdullahhal szemben. Utóbbi az első fordulóban még csaknem másfélszer annyi szavazatot gyűjtött be, mint Gani – írta a Reuters.

Abdullah – aki 2001-től 2005-ig Karzai külügyminisztere volt – a szavazatok újraszámlálását követelte. A győztest augusztus 2-án iktatták volna be, ám az ENSZ által biztosított újraszámlálás miatt ez heteket, akár hónapokat is csúszhat.

Hasmat Karzai a Gani szövetségesének számított, így vélhetően Abdullah hívei végeztek vele, bár a Kandahar közelében lezajlott támadást senki sem vállalta magára.

Hamid Karzai elnök – aki ellen két hete szintén merényletet kíséreltek meg – a napokban arra kérte az elnökválasztás két riválisát, hogy próbálják meg békésen rendezni a vitát.

A történtek újabb kétséget támasztanak afelől, hogy a nemzetközi erők kivonulásával az afgán állam képes lesz fenntartani a rendet és gátat tud szabni a tálibok előretörésének.

Rovatok