Index Vakbarát Hírportál

Brit külügyminiszter: Tarthatatlan a gázai helyzet

2014. augusztus 3., vasárnap 08:56

Nagy-Britannia szerint tarthatatlanná vált a gázai helyzet - fogalmazott egy vasárnap megjelent interjúban a szigetország külügyminisztere, aki tart attól, hogy a hetek óta tartó konfliktus az Egyesült Királyságban élő zsidók elleni antiszemita támadásokhoz vezethet – írja az MTI.

Philip Hammond a The Daily Telegraph című konzervatív lap vasárnapi kiadásának azt mondta, az izraeli hadsereg és a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet között dúló harcok kezdete óta több ezer olyan elektronikus levelet kapott, amelyben a lakosság a konfliktussal kapcsolatos mély felháborodásának adott hangot.

"A brit közvéleménynek az a benyomása, hogy a civil lakosság helyzete tarthatatlan Gázában, és megoldást kell találni rá. Mi pedig egyetértünk ezzel" – fogalmazott a brit diplomácia vezetője, aki azonnali és feltétel nélküli tűzszünetre szólított fel.

"Elfogadjuk, hogy Izraelnek és a Hamásznak is vannak aggályai. Ezek minket sem hagynak hidegen. De nem hagyhatjuk, hogy ezek egy humanitárius tűzszünet útjába álljanak. Véget kell vetnünk a gyilkolásnak" – mondta a csütörtökön készült interjúban.

A palesztin hatóságok becslései szerint Gázában 1675-re emelkedett a halottak száma, a legtöbbjük civil. Izrael eddig 63 katonát vesztett a harcokban, három civil pedig a zsidó állam területén becsapódó palesztin rakétáktól halt meg.

Egy szervezet, amely a Nagy-Britanniában élő 260 ezer zsidót látja el biztonsági tanácsokkal, csütörtökön azt közölte, hogy a szigetországban korábban szinte soha nem tapasztalt mértékűre emelkedett az antiszemita indíttatású incidensek száma, amióta Izrael július 8-án megindította az Erős Szikla nevű hadműveletet a Gázai övezet ellen. A Community Security Trust szerint júliusban 130 antiszemita incidenst jegyeztek fel, ez a második legmagasabb havi adat a feljegyzések kezdete óta.

Arra a kérdésre, hogy a gázai harcok elvezethetnek-e ahhoz, hogy megnő a brit zsidók elleni támadások száma, Hammond azt mondta: ez jogos aggodalom. "Már most is tapasztalható az antiszemita retorika bizonyos mértékű erősödése". Mint mondta, a leginkább az döbbentette meg, hogy a neki küldött levelek tanúsága szerint nem csak a muzulmánok emeltek szót a gázai helyzet ellen.

Rovatok