Index Vakbarát Hírportál

Nem engedték felszállni a törött személyivel

2014. augusztus 7., csütörtök 08:31

A horvátországi nyaralás alatt eltört személyi igazolványával nem engedtek felszállni egy magyar fiatalembert szombaton késő este Dubrovnikban a Volán Nagykanizsára tartó járatára, így végül komppal vissza kellett mennie Korcsulára, ahelyett, hogy hazaérkezhetett volna. A Volánbusz Zrt. szerint nem tehették meg, hogy felveszik a férfit, mert előfordulhatott volna, hogy az összes többi utasnak is órákat kell miatta vesztegelni a határon, emellett büntetést is kaphattak volna.

Nem vette fel a busz

Egy olvasónk elmondása szerint fia Korcsulán nyaralt, onnan komppal ment át Dubrovnikba, a hazafelé tartó buszhoz. A jegyét elővételben vették meg a 22:15-ös járatra, amiről a sofőr telefonon előtte jelezte, hogy csak 50 perc késéssel fog megérkezni Dubrovnikba. Mikor megjött a busz, a sofőr ilyen személyivel nem engedte felszállni a férfit. Anyja szerint a kártya valóban törött volt, de azon az adatok, illetve a fénykép is jól kivehetőek és olvashatóak maradtak, és a jogosítványával is hiába próbálta igazolni magát.

Végül a busz elment, a férfi pedig a nyaralás végére megmaradt kevés pénzéből még valahogy tudott venni jegyet vissza Korcsulára, végül pedig Splitből érkezett vissza vonattal Magyarországra. A nő nem érti, miért nem tudták legalább a határra elvinni a fiát, hogy onnan már az ottani hatóságok segítségével oldja meg a hazatérését.

A konzuli hivatal tud segíteni

Ha külföldi út alatt a személyi igazolvány megrongálódott, lejárt, elveszett vagy ellopták, a konzul kérelemmel legfeljebb hat hónapig érvényes ideiglenes magánútlevelet állít ki a hazatéréshez, írta megkeresésünkre a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztálya.

Amennyiben a hazautazás előtt már nincs idő és lehetőség, hogy felkeresse a konzuli hivatalt, úgy ebben az esetben a hatóság, személyszállító társaság (repülő, busz, vonat) mérlegelési jogkörén múlik, hogy a megrongálódott személyazonosító igazolványt elfogadja-e hazatérésre

– írták.

Ha bármilyen, utazásra jogosító igazolvány valamilyen mértékben sérült (pl. lekopott a hologram, karcolt az MRZ-kód, meghajlott, törött), vagy a szokásostól eltérő érvényességi idővel állítják ki, akkor az adott ország hatósága visszatarthatja az utazókat, és kérhetik a külképviselet konzuli hivatalát az illető személyazonosságának tisztázására. A határon is ennek megfelelően járhatnak el: ha kérdések merülnek fel, akkor megkeresik az érintett magyar hatóságot, vagy a konzuli tisztviselőt. „Az utast legfeljebb a státusz igazolásáig tartóztathatják fel" – írták.

A Volánbusz szerint nem dönthettek másként

Félbe volt törve, és egy darab hiányzott belőle, tehát meg volt rongálódva, ezáltal érvénytelenné vált, nemcsak külföldön, de Magyarországon is

– írta a Volánbusz sajtóosztálya megkeresésünkre a személyi igazolványról. „Előírás, hogy ilyen esetben nem engedhetünk fel utast" – írták, és a külföldi utazásról szóló, 1998. évi XII. (a külföldre utazást szabályozó) törvényen kívül a 2007. évi I. Törvényre is hivatkoztak, ami alapján csak érvényes úti okmánnyal jogosult bárki beutazni Magyarország területére, a fuvarozóknak pedig ellenőrizniük kell ezt. Mint írták, az utazási feltételeikben is szerepel, hogy az utasoknak rendelkezniük kell érvényes úti okmánnyal.

„Megértjük, hogy problémát, kényelmetlenséget okozott a helyzet az utasnak és családjának, azonban a többi utas érdekében – akik tőlünk azt várják, hogy zökkenőmentesen, és időben juttassuk el őket céljukhoz –, nem tudtuk felvállalni azt, hogy felvegyük" – írták. Ha a határon ellenőrizni kezdik a férfit a személyije miatt, az a társaság szerint több órás késést is jelenthetett volna a menetrendhez képest, ebben az esetben pedig a többi utas is kártérítési igénnyel léphetne fel. Hozzátették, hogy ha a határon nem engedik be a férfit, akkor visszaszállítási kötelezettségük is lett volna, illetve akár 3-5 ezer eurós bírságot is kiszabhatnak rájuk.

„A járat Bosznia-Hercegovinán is keresztül jön (amely ország nem tagja sem az Európai Uniónak, sem a schengeni övezetnek, így szigorúbb szabályok érvényesek), így az utast 3 határon kellett volna az érvénytelen okmánnyal hazahozni" – állították. Mint írták, a törvényeket és szabályokat betartva és betartatva akkor is így kellett és a jövőben is így kell eljárniuk, ha emberileg, érzelmileg mást diktálna az adott helyzet.

Rovatok