Index Vakbarát Hírportál

Kilencezer dollárért kötöttek be egy középső ujjat

2014. augusztus 11., hétfő 08:54

Hihetetlenül magas összeget, majdnem kilencezer dollárt (2,12 millió forintot) számolt fel az egyik New Jerseyben található kórház Baer Hanusz-Rajkowskinak, aki véletlenül vágta el a középső ujját egy baltával – írja az NBC New York. A tanárként dolgozó férfi pár napot várt, hogy a seb begyógyuljon, de mivel állapota nem javult, bement a Bayonne Medical Center sürggősségi osztályára, hogy összevarrják a sebét.

Az őt ellátó ápoló szerint erre nem volt szükség, sőt, röntgenezésre sem, ezért a férfi mindössze a következő szolgáltatásokat vette igénybe, az alábbi árakon:

így összesen 8 630 dolláros számlát hagyott maga után. Mark Spektor, az egészségügyi központ vezetője a férfi biztosítóját, a United Healthcaret tette felelőssé a férfi szerint „őrült” számláért.

Ezek az árak csak a páciensek egy kisebbségére vonatkoznak, akiknek a biztosítója megtagadta azt a lehetőséget, hogy szerződésben rögzített, tisztességes árakat alkudjon ki velünk

– mondta Spektor. Egy minőségbiztosítási szakember szerint a reális ár 400 és 1 000 dollár között lett volna.

Az eset tavaly augusztusban történt, azóta a United Helathcare kiegyenlítette a számla rá eső, 6 640 dolláros részét, míg a férfi tartozását a kórház a médiamegkeresések után törölte. A Buzzfeed szerint egyébként ennyi pénzből egy használt Ford Mustang is kijött volna.

Rovatok