Index Vakbarát Hírportál

A lelőtt fiú miatt kért nyugalmat Obama

2014. augusztus 13., szerda 07:10

Nyugalomra szólított Barack Obama amerikai elnök azután, hogy az egyesült államokbeli St. Louisban zavargások törtek ki, mert a településhez közeli Fergusonban egy rendőr szombaton lelőtt egy fegyvertelen fekete tinédzsert.

Közleményében Obama fájdalmasnak nevezte Michael Brown halálát, és együttérzéséről biztosította a lelőtt fiú hozzátartozóit, de azt kérte, hogy párbeszéd útján, a kedélyek lecsillapodását segítve próbálják megoldani a tragédia miatt felszínre került nézeteltéréseket – írta az MTI.

A Missouri államban fekvő St. Louisban a vasárnap óta tartó zavargásokban felgyújtottak egy áruházat, és kővel dobálták a kivezényelt rendőröket. Több tüntetőt előállítottak.

Igazságot akarunk, nem erőszakot – mondta a fiú apja az MSNBC szerint. A rendőrség könnygázt is bevetett kedden, hogy távol tartsa a fiúra emlékező békés tüntetőket a radikálisabb tiltakozást követelőktől.

A hatóságok egyelőre nem árulták el a lövöldöző rendőr nevét.

A fegyverhasználat a hivatalos verzió szerint dulakodás közben történt: Brown állítólag el akarta venni kollégájuk fegyverét, ezért került sor a lövöldözésre. Egy szemtanú ugyanakkor arról számolt be, hogy dulakodást nem látott, azt viszont igen, hogy Brown feltartotta a kezét, mielőtt a fehér bőrű rendőr többször rálőtt. Brown barátja, Dorian Johnson is azt vallotta, hogy nem volt dulakodás, és a rendőr fegyvertelen barátjára lőtt rá. Hogy a fiúnál nem volt fegyver, azt a rendőrség is megerősítette.

A mostani eset kísértetiesen hasonlít egy tavalyelőtti ügyre: akkor egy önkéntes rendőrt vitatott körülmények között agyonlőtt egy 17 éves fegyvertelen fekete bőrű fiút, Trayvon Martint. A vádlottat, George Zimmermant végül felmentették, ami szintén zavargásokhoz vezetett. Obama abban az ügyben is megszólalt: azt mondta, hogy "ha lenne fiam, Trayvonra hasonlítana", ugyanakkor azt is kérte, hogy a tiltakozások is maradjanak a jogállamiság keretein belül.

Rovatok