Index Vakbarát Hírportál

Castro unokahúga évtizedes szokást tört meg a melegek miatt

2014. augusztus 19., kedd 18:17

Fidel Castro unokahúga évtizedek óta az első kubai politikus, aki nemmel szavazott egy törvényjavaslatra, írja az MTI. Az AP amerikai hírügynökség nem is talált olyan szakértőt, aki tudna hasonló esetről Kubában. 

Mariela Castro, Raúl Castro államfő lánya egy munkaügyi törvénytervezetre mondott nemet. A képviselőnő azt kifogásolta, hogy a javaslat nem megy el eléggé messze a HIV-pozitív vagy eltérő nemi irányultságú dolgozók védelmében. A politikus szakértője a témának, ő a vezetője a Szexuális Nevelés Országos Központjának Kubában.

A szavazás még tavaly december 20-án volt, de csak idén nyáron hirdették ki a törvényt, és most kerültek napvilágra a részletek. 

„Ez kétségtelenül az első alkalom volt" - mondta a hírügynökségnek Carlos Alzugaray kubai volt diplomata, történész. 

„Ez inkább azt mutatja, hogy Mariela Castro mit engedhet meg magának, mint annak jele, hogy egy hétköznapi képviselő is megúszhatja" - vélekedett Ted Henken, a New-York-i Baruch Egyetem latin-amerikai tanszékének professzora.

Rovatok