Index Vakbarát Hírportál

Ilyen még nem volt: bezáratták a város egyetlen Mekijét

2014. augusztus 25., hétfő 20:20

Bezáratta a dél-oroszországi Sztavropol város egyetlen McDonald's éttermét a fogyasztóvédelmi felügyelet. Vidéken ez az első eset, Moszkvában a múlt héten már három McDonald's étteremnek kellett ideiglenesen lehúznia a rolót – írja az MTI.

A hatóság a hétfőn kiadott közleményében egyebek között azzal indokolta a döntést, hogy a sztavropoli étteremben végzett ellenőrzés során a közegészségügyi-járványügyi előírások megsértését tapasztalta. Ha a legsúlyosabb bírságot szabják ki az érintett gyorsétkezdére, akár 90 napig is zárva kell maradnia, illetve több mint 600 ezer rubeles (mintegy 4 millió forintos) bírságot kell fizetnie.

Oroszországban immár a negyedik McDonald's-ra csapott le teljes szigorral a fogyasztóvédelem. A múlt hét közepén öt moszkvai gyorsétteremben találtak hiányosságokat, hármat azonnali hatállyal be is zártak. Köztük volt az a Puskin téri étterem, amelyet elsőként nyitottak meg, 1990. január 31-én.

Így alakult, de nincs harag

Az orosz fogyasztóvédelem a múlt héten jelentette be, hogy átfogó, az ország szinte teljes területét érintő ellenőrzést tart az amerikai gyorséttermi hálózat egységeiben. Arkagyij Dvorkovics miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy az orosz hatóságoknak nem áll  szándékában betiltani a McDonald's működését. „Egyszerűen úgy alakult, hogy egy időben fejeződtek be az ellenőrzések (a McDonald's éttermekben az ország területén)”.

Számos szakértő azonban úgy véli, hogy a McDonald's-ok bezárása a Moszkva és a Nyugat közötti feszültség számlájára írható. Az orosz közegészségügyi és állatorvosi hatóságokat a múltban gyakran érte az a vád, hogy Oroszország geopolitikai érdekeit szem előtt tartva hoznak döntéseket. Például 2006-ban a grúziai borok importjának tilalmával, vagy tavaly, amikor kitiltották az orosz piacról a Petro Porosenko új ukrán elnök tulajdonában álló csokigyártó vállalat termékeit.

Alekszej Rodzjanko, az oroszországi amerikai kereskedelmi és ipari kamara elnöke is azt gyanítja, hogy politikai okok állnak a gyorsétkezdék bezárása, illetve ellenőrzése mögött.

Még van 431

Az amerikai étteremlánc 1990 óta van jelen Oroszországban, jelenleg 85 városban 435 étteremmel. A vállalat 2013-as pénzügyi jelentése szerint a globális üzemi eredmény 35 százalékát az európai üzletek adták, amihez jelentős mértékben járult hozzá az orosz piac. Két orosz leányvállalatának bevételei meghaladták a 63 milliárd rubelt (több mint 441 milliárd forint), a nettó profit több mint 6,2 milliárd rubel (több mint 43 milliárd forint) volt.

Rovatok