Index Vakbarát Hírportál

Óriásit bukik a maláj légitársaság

2014. augusztus 26., kedd 10:28

Naponta 1,6 millió dollár veszteség éri a Malaysia Airlinest amiatt, hogy az utasok mindinkább kerülik a légitársaság járatait, tartva az újabb súlyos tragédiák megismétlődésétől.

A malajziai cég március 8-án fedélzetén 239 emberrel nyomtalanul elveszítette a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó Boeing-777-esét – a történtekre, a gép meglepő irányváltoztatására máig sincs magyarázat –, majd július 17-én a polgárháborús ukrajnai Donyeck megye felett érte rakétatálat a másik Boeing-777-est, 298 ember életét kioltva.

„A cégnek naponta 2,16 millió dollárral fogy a készpénztartaléka” – idézte a Mashable.com a Harvard egyetem professzora, Oliver McGee elemzését.

A portál szerint a délkelet-ázsiai cég most rendkívüli kedvezményekkel próbálja visszacsábítani az utasokat, és az egyik célországnak számító Ausztrália utazásszervezőinek 6-ról 11 százalékra emelte a jegyeladásokból kiszámított jutalékát is. Kuala Lumpurból Pekingbe a megszokott 500 dollár helyett már 238 dollárért lehet jegyet kapni a gépen, bár a kongó járatoktól ez sem menti meg a légitársaságot.

Picture sent to me of a Malaysia Airlines flight out of Australia today to Asia * pic.twitter.com/3nrsdKIBmg

— Ricardo Goncalves (@BUSINESSricardo) 2014. augusztus 15.

A Malaysia Airlinesről alkotott kép elválaszthatatlanul összeforrt a két tragédiával, így elképzelhető, hogy idővel akár új néven fog működni a légitársaság.

Rovatok